Néha meglepő véletlenek vezetnek egészen komoly tudományos felfedezésekhez. Még ma is megesik, hogy teljesen váratlan helyről kerül elő egy olyan, az őslénytan számára új adatot szolgáltató fosszília, amiről azt hinnénk, hogy ilyesmit csak az eddig feltáratlan, elhagyatott, kieső területeken lehet felfedezni, mint amilyen az Antarktisz, Grönland, vagy Kína sivatagos területei. Az még viszonylag gyakori, hogy egy múzeumban évtizedek, esetleg évszázadok óta valamelyik elfelejtett raktárfiókban porosodik egy korábban jelentéktelennek hitt, ám a legújabb eredmények ismeretében mégis fontos lelet. De most mi történt? Kiderült, hogy egy 17. századi kolumbiai kolostorban a szerzetesek, és az őket nézegető turisták már évtizedek óta slattyognak el saruikban vagy szandáljaikban (ki-ki miben) egy eddig ismeretlen, és ráadásul 65 millió éve kihalt halféle amúgy igen jó állapotban fennmaradt lenyomata felett.
És a felfedező személye is megér néhány szót. A 10 éves Rio Santiago Dolmetsch még valamikor 2014-ben a kolumbiai La Candelaria kolostorban turistáskodott, és valamilyen indíttatásból – én úgy képzelem, hogy miközben a rendház történetéről szóló hosszadalmas előadást tartották, unatkozni kezdett –, szórakozottságában az udvar terméskövekkel kirakott sétányának tömbjeit kezdte nézegetni. Egyszercsak észrevett egy fura hallenyomatot, ami felkeltette gyermeki kíváncsiságát, és – bár arról nem szól a történet, hogy miként fordult ilyen komolyra a dolog – megmutatta a kövületről készített fotóit a helyi illetékes őslénytani intézetnek, spanyol nevén a Centro de Investigaciones Paleontologicas-nak. A későbbi vizsgálatok során, amit az intézet már a kanadai Alberta Egyetem kutatóival közösen végzett közel három éven át, kiderült, hogy ez a fosszília bizony egy komoly újdonság. A nem is olyan kis méretű, nagyjából 40 cm hosszú állat a sugaras úszójú halak egy már a paleocén legelelején kihalt családjába, a Dercetidae-k közé tartozik. Már az ebbe a családba tartozó csoportok kövületei is igen ritkák: eddig Európából, Észak-Afrikából és Mexikóból ismertük őket, Dél-Amerikából pedig kizárólag Brazíliából kerültek elő maradványai. De ami még jelentősebbé teszi a leletet, hogy ezzel a felfedezéssel – a nemrég elfogadott és megjelent tanulmány szerint – a Dercetidae család egy teljesen új nemzetséggel is bővült. Az új taxont a másodlagos „lelőhely”, a régi kolostor után nevezték el, illetve belecsempészték még a görög eredetű ’rynchos’ kifejezést is, amely orrot, orrmányt jelent, így lett végül Candelarhynchus padillai gen. et sp. nov. A nemzetséghez tartozó fajnevet egy kolumbiai őslénytanprofesszor, Dr. Carlos Bernardo Padilla után kapta az állat.
Így nézhetett ki, és ilyen környezetben élhetett a Candelarihynchus padillai (a tanulmány egyik szerzője, Oksana Vernygora által publikált illusztráció)
A Candelarhynchus kb. 90 millió évvel ezelőtt élt, a késő kréta turoni korszakának tengereiben, és főként rákokkal, lárvákkal és kisebb puhatestűekkel táplálkozott. Bár rendszertanilag nincsenek közel egymáshoz, az újonnan felfedezett állat hosszúkás testével és szintén hosszú állkapcsával a mai nyilascsukafélékre, vagy népszerűbb nevükön barracudákra emlékeztetett.
A kövezett sétányt, amiből a fosszília előkerült, még 20 évvel ezelőtt építették, alapanyagát pedig, aminek döntő része az alsó és középső turoni emelet egy amúgy fosszíliákban gazdag, tengeri környezetben lerakódott agyagpala formációjából származik, egy környékbeli kőfejtőből hozatták a megrendelők.
A hallenyomat két átellenes oldalát a kolostor sétányának két külön pontján találták meg.
A kutatók szerint az ilyen típusú, kecses felépítésű csontoshalak maradványai amúgy is nagyon ritkán fosszilizálódnak, de a legmeglepőbbnek mégis azt tartják, hogy ez a példány a turisták és egyéb veszélyes létformák hosszú éveken át tartó kíméletlen, lábbal történő koptatása ellenére ilyen jó állapotban megúszta.
Ráadásul az állat kövülete nem is egyetlen kőzetlapon volt, lenyomatának korábban kettévált darabjait a sétány két külön eleme tartalmazta. Rio csak az egyik felét találta meg, és a szakemberek az arról készített fotó alapján indultak neki, hogy felkutassák a maradvány többi részét. Annak ellenére, hogy lenyomatról van szó, a kőzetlap mindkét oldalára kerültek csontok, így mindkettőre szükségük volt a pontos vizsgálathoz. Rendkívüli szerencséjükre látogatásuk sikerrel járt: amikor meglátogatták a rendházat, a kövület második darabját is megtalálták a sétány egy másik pontján.
Csak az email címét és a nevét jegyezték le, így a kutatóknak nincs most kapcsolatuk a kis felfedezővel. Azért bíznak benne, hogy Rio a híradások nyomán jelentkezik, és így meg tudják neki köszönni mindazt, amivel hozzájárult a tudományhoz.
***
Források:
- Az Alberta Egyetem sajtóközleménye
- Az Alberta Egyetem tanulmánya
- A National Geography weboldalának cikkje
- Az új nemzetség és faj leírása a Novataxa blog weboldalán
