Mianmar legendás késő-kréta borostyánkő lelőhelye, a polgárháború sújtotta Kachin tartományban található Hukawng-völgy tonnaszámra ontja magából a letűnt élet maradványait páratlan épségben konzerváló fosszilis gyantát. A zárványok közül bizonyos időközönként az élővilág fejlődéstörténetének megismerése szempontjából felbecsülhetetlen értékű leletek bukkannak elő. Legtöbbször az egykori élőlények olyan tulajdonságai is tanulmányozhatók egy borostyánkőben megőrződött fosszília esetén, amelyről más módon fennmaradt ősmaradványoknál nem is álmodhatunk. A Paleotópon mi is rendre beszámoltunk az utóbbi idők legizgalmasabb felfedezéseiről, a ma ismert legkorábbi kaméleonoktól az ősi bélyegeket magán viselő madárfiókán át a pórul járt tollas dinoszaurusz bébi tökéletes épségben fennmaradt farkáig.
A héten újfent egy nem mindennapi hír rázta fel az őslénytan iránt érdeklődő közvéleményt a közel százmillió éves életközösséggel kapcsolatban. Ezúttal egy kínai kutatók által vezetett nemzetközi kutatócsoport olyan élőlényeket írt le a lelőhelyről, amire szélsőségesen ritka esetben van példa. Egy kicsit nagyobb, mint 3 cm átmérőjű borostyán csiszolatban több szárazföldi organizmus mellett csodával határos módon tengeri élőlények maradványai is fennmaradtak. A kövület eleve szokatlanul nagy változatosságban és egyedszámban tartalmaz szárazföldi eredetű ízeltlábúakat (szárnyasokat, csótányokat, férgeket, ezerlábúakat és pókokat), de mellettük tengeri életmódot folytató, vagy többnyire a tengerek árapály zónájában élő állatok is felfedezhetők a mintában. Az ászkaféléket eddig csak szárazföldi vagy édesvízi fajok képviselték a burmitban, ezúttal azonban sósvízi csoportok képviselőinek egyedeit is sikerült beazonosítani. Mindezek mellett tengeri csigák négy példányát is tartalmazza a bezáró anyag, amelyek közül kettő van olyan jó megtartású, hogy nemzetség szintjén is meghatározható.
Az alig több, mint 3 cm átmérőjű burmit darab bámulatos gazdagságban tartalmazza a 100 millió éves ökoszisztéma különféle szárazföldi és tengeri létformáit (A kép forrása: Yu et al. 2019).
Ám annak ellenére, hogy sem tengeri csigákat, sem sósvízi ártéri ászkaféléket nem írtak még le szárazföldi borostyánból, a legnagyobb meglepetést mégis a most publikált fosszíliacsoport egy másik tagja okozta. A földtörténeti középidő több szempontból is meghatározó, ikonikus ősmaradványai közé tartoznak azok a többnyire csigaház alakú szilárd vázzal rendelkező puhatestűek, amelyeknek legközelebbi ma is élő rokonai a polipok és tintahalak. Gyakorlatilag a mezozoikum teljes időtartama alatt jelen voltak az egész világon a tengerekben, és – bár nem tudjuk, éltek-e náluk nagyobb változatosságban és egyedszámban jelen lévő, de szilárd vázzal nem rendelkező más élőlények a világ sós vizeiben – kétségtelen, hogy az ammoniteszek maradványai számítanak a kor legelterjedtebb kövületének. A csoport tudományos jelentősége hatalmas, hiszen globális elterjedtségük, gyors evolúciójuk, ezáltal rövid fajöltőjük és fosszilizálódásra kiválóan alkalmas, változatos morfológiájú külső aragonit vázuk miatt a legkiválóbb korjelző kövületek. Ám mivel csak tengerekben éltek, így szárazföldi üledékképződési környezetben, pláne borostyánkőben való felbukkanásuk világszenzációnak számít. Márpedig most ez történt, ebben a mintában ugyanis gyönyörű épségben tanulmányozható egy 12 mm átmérőjű példány.
Az ammoniteszek szilárd külső aragonitvázú tengeri puhatestűek voltak, ma élő legközelebbi rokonaik a polipok és tintahalak (forrás: Wikimedia Commons)
Azt nem tudni biztosan, hogy valaha került-e elő hasonló kövület, ugyanis a kitermelt mianmari borostyánkő nagy része magángyűjtők kezébe kerül és el sem jut tudományos körökbe, de a tanulmány vezető szerzője, Tingting Yu elmondása szerint ez az első alkalom, hogy megkövült növényi gyantából ammoniteszt írtak le. A vázat komputertomográfiás eljárással részleteiben elemezték, és az ammoniteszt a Puzosia nemzetség egy fiatal példányaként azonosították. Ez az információ nem mond ellent semmilyen korábbi kutatási eredménynek a képződmény korát illetően. Más kormeghatározási eljárások a borostyán vulkanikus eredetű bezáró kőzetét 98-99 millió évesre datálták, ami része a Puzosia időbeli elterjedésének. Ilyen szempontból az új lelet tehát egy pozitív visszaigazolása volt az eddigi kormeghatározási vizsgálatoknak.
A Puzosia nemzetséghez tartozó, alig több, mint 1 cm átmérőjű fiatal ammonitesz példány külső váza a vizsgált burmit mintában (Forrás: Yu et al. 2019).
De hogyan kerülhettek tengeri élőlények egy szárazföldi növény gyantájába?
Több lehetséges magyarázatot is felsorol a tanulmány, de mindezek között a legvalószínűbb, hogy maga a fa, amely a gyantát termelte – és amely egyébként korábbi kutatások alapján az araukária fenyőfélék csoportjába tartozott –, egy homokos tengerpart közvetlen szomszédságában élt. Innen pottyanhatott a korábban már szárazföldi rovarokat magába kebelező gyantagombóc a tengerparti fövenyre, majd az anyag az itt fekvő elhagyott, tengeri eredetű héjmaradványokat és az árapályzónában élő, arra szaladgáló ászkarákokat is fogságába ejtette. A csigák és az ammonitesz váz teljesen üresek, csupán homok tölti ki őket, így nagyon valószínű, hogy ezek a példányok jóval elhullásuk után, hosszú szállítódást követően sodródtak ki a partra. Egy másik, kevésbé valószínű feltételezés szerint, ha a gyantát termelő fenyő esetleg mégsem közvetlenül a tengerpart közelében állt, a tengeri maradványokat egy szökőár, vagy egy trópusi vihar sodorhatta távolabbra, és így válhattak aztán a borostyán részévé.
A burmit képződési helyének ősföldrajzi helyzete a kréta időszak késő-albai korszaka során - a lelőhelyet vörös háromszög jelzi (Forrás: Yu et al. 2019).
A lelet legfőbb tudományos jelentőségét az adja, hogy a további, részletesebb vizsgálatok során felbecsülhetetlen információkkal szolgálhat a burmit képződési helyének őskörnyezetével, és általánosságban magával a borostyánzárványok kialakulásával kapcsolatban. Ezen kívül a borostyánkő darab elképesztő fajdiverzitásban, valóságos tömegsírként tartalmazza a különféle élőlények maradványait – ez olyan ökológiai következtetésekre adhat lehetőséget, mintha egy mai életközösség egyedeit vizsgálnák a tudósok.
A vizsgált burmitban található gazdag életközösség részletei (Forrás: Yu et al. 2019).
Általánosságban elmondható, hogy ha egy élőlény a borostyán fogságában válik kövületté, az tökéletesen konzerválódva értékes információkkal szolgál a paleobiológusok számára az egykori élőlény felépítésével kapcsolatban. Ha ez az ammonitesz váz a benne élő állat puhatestével együtt maradt volna fenn, az kis túlzással a paleontológia szent gráljává tette volna ezt a leletet. Ahogy arról már egy korábbi cikkünkben beszámoltunk, a külső vázas fejlábúak szilárd héja, vagy annak kőbele gyakori kövület a mezozoikum rétegeiben, azonban az ammoniteszek lágyszövetei szinte egyáltalán nem maradtak fenn a hosszú évmilliók alatt. Pár kivételes fosszília, illetve bonyolult biogeokémiai eljárások révén vannak ugyan olyan adataink, amelyek támogatni képesek néhány korábbi elméletet ezen állatok testfelépítésével kapcsolatban, de alapvetően még mindig misztikus élőlényekként tekintünk rájuk. Ki tudja, mijüket adnák oda a téma szakértői, ha egy borostyánkőben fennmaradt tökéletes épségű ammonitesz lelet révén tanulmányozni lehetne a jól ismert külső vázak egykori lakóit.
Ha ezúttal nem is maradt ránk a kis Puzosia lágyteste, én azt mondom, ezután a felfedezés után joggal várhatjuk egy ilyen „szent grál” felbukkanását is erről a szenzációs lelőhelyről. Mindenesetre Bo Wang, a tanulmány társszerzője a National Geographic-nak adott interjújában elmondta, hogy több privát gyűjtővel is kapcsolatban állnak, és úgy néz ki, hogy további, ammoniteszeket is tartalmazó borostyán zárványok vannak úton az egyetem felé.
Tűkön ülve várom a további fejleményeket!
***
Források:
***
Ha tetszett a cikk, iratkozz fel hírlevelünkre, hogy ne maradj le az új tartalmakról!
A kis raptor embriót tartalmazó tojás rekonstrukciós ábrája, alatta maga a kövület és annak sematikus ábrája (forrás: Hszing et al. 2021)
