Pár nappal ezelőtt egy új tanulmány látott napvilágot, miszerint az indiai szubkontinens nyugati csücskében, felső jura (kb. 150-155 millió éves) kőzetekből egy szép megtartású, viszonylag ép Ichthyosauria fosszíliát tártak fel a Delhi és a KSKV Kachchh Egyetem kutatói. Az új lelet több szempontból is egyedülálló.
Még gyerekként, David Attenborough legendássá vált sorozata, az 1989-ben bemutatott Elsüllyedt világok, eltűnt életek nyomában alkalmával találkoztam először az ’Ichthyosaurusokkal’, ezekkel az érdekes és változatos mezozoós halgyíkokkal, amelyek az alaki konvergencia jóvoltából szinte kiköpött delfinek voltak – egészen pontosan a delfinek néznek ki és mozognak úgy, mint ahogy nagy valószínűséggel annak idején ezek a tengeri hüllők tették. Lenyűgözött ez a hasonlóság, és a földtörténeti pályafutásuk alatt kialakult formai, valamint méret- és életmódbeli változatosságuk. Na meg persze az is, hogy David bácsi nem bízta a véletlenre, és a németországi Holzmaden legendásan tökéletesen konzerválódott példányait mutogatta a tévében, aminek hatására minden lelkes amatőr kövületgyűjtő feltétlen reflexből nyúl a kalapácsáért, majd sírva omlik össze a felismeréstől, hogy ő úgysem fog ilyen szépséget találni.
Ophthalmosaurus icenicus (Walking with Dinosaurs, 1999)
Aztán később még sokat hallottam a halgyíkokról. Megtudtam, hogy már réges régen, a 17. század legvégén, amikor nemhogy a környéken nem lehetett leakasztani egy valamire való paleontológust, de az egész világon sem, írtak le különféle Ichthyosauria leleteket. Volt, aki halnak nézte, de voltak olyan ma már meredeknek számító elképzelések is, hogy a fura csigolyasorok emberi maradványok, szegény mártíroké, akik az özönvíz áldozatai lettek. Bár meglepő módon több embertársunk a mai napig is hasonló véleményen lenne egy ilyen lelet láttán, az utókor azért megcáfolta ezt a leírást.
A 19. század elején nagy biznisz volt a kövületgyűjtés, az angol arisztokraták megőrültek az ásatag állatokért, ami miatt Nagy-Britannia vidékének szegény lakossága folymatosan rá volt tapadva a sziklás tengerpart kőzetrétegeire. Egy Mary Anning nevű leányzó is ilyen megélhetési kövületvadász volt, és bámulatos dolgokra bukkant a dél-angliai Lyme Regis kőzeteiben. Olyannyira, hogy ő a mai napig a kövületgyűjtés ikonikus alakja, a Londoni Természettudommányi Múzeum állandó kiállítása egy "tengeri hüllők" tematikájú teremben adózik emlékének, ahol többek között az általa talált rengeteg kiváló állapotban megtalált Ichthyosauria lelet is sorakozik – döbbenetes látvány, érdemes ellátogatni ide.
De nem csak Holzmaden és az angliai Lyme Regis rejt magában Ichthyosauria maradványokat – ez rendszertani szempontból a rend neve, amelynek több család és nemzetség a tagja –, magyarországi leletek is vannak. Az első, kissé bizonytalan és rossz megtartású lelet a múlt század nagy geológusa, Böckh János nevéhez fűződik, aki az egyik pécsbányai kőszéntelepen gyűjtött néhány csigolyát – ezeket később Ichthyosaurusként határozták meg. A következő egy még bizonytalanabb eset, kizárólag az érdekesség kedvéért említem meg: egy régi pletyka szerint a Lábatlan közelében lévő Bersek hegyen az alsó kréta márga és homokkő kitermelése közben egy robbantás során előkerült néhány Ichthyosauria csont, ami aztán rejtélyesen eltűnt, és a bánya élete hirtelen visszatért a régi kerékvágásba. Na de aztán jött az első tudományos igényességgel vizsgálható, és jóval teljesebb lelet, ami már a 21. században látott napvilágot. Ez is a Gerecse hegységhez köthető, az egyik, amúgy a Bersek hegyhez közel eső, jura időszaki vörösmészkövet kitermelő felhagyott kőfejtőből került elő Dunai Mihály geológus jóvoltából. Ha nem is őrződött meg a teljes csontváz, annak egy nagyobb része előkerült, koponyacsontokkal együtt, így meghatározható volt a fosszília: a Temnodontosaurus trigonodon egy robusztus példánya cirkált kb. 180 millió éve arrafelé a sekélytengerben. Az állat teljes hossza elérhette a 11-12 métert is. A kövület jelentősége, hogy eddig csak Angliából és Németországból ismertek Temnodontosaurus példányokat, így a gerecsei lelet a nemzetség eddigi legkeletebbi előfordulása.
A jelen cikk témájaként szolgáló új indiai lelet valamivel fiatalabb, mint a fent említett angliai, németországi és hazai példányok. India nyugati részén, a pakisztáni határhoz egészen közeli Gujarat államban, az ősmasszívumok által körbevett Kachchh medence mezozoós területén, a jura időszaki összlet felsőbb részéből, az ún. Katrol formáció Kimmeridge-i korú kőzeteinek alsóbb rétegeiből került elő a fosszília. Ez azt jelenti, hogy a lelet kb. 150-155 millió éves. A feltárt maradvány egyébként a publikáció szerint nagyon jó megtartású, és bár csak részleges, a test nagyobb része fennmaradt – a gerincoszlop legfelső részén, a farokcsigolyákon és a medencecsont maradványain kívül. Néhány testrész, mint pl. a koponya, csak részeiben került elő, de a tudományos szempontból nagyon jelentős fogak tanulmányozhatók. Az ősmaradvány hossza a jelenlegi formájában 3,6 méter, de életében az állat 5-5,5 méteres lehetett.
Terepen készült fényképfelvétel (A) és a csontok elhelyezkedésének vázlatos rajza (B)
A Kachchh medencében a késő triásztól at alsó juráig szárazföldi üledékképződés zajlott, majd fokozatos transzgresszió (tengerelöntés) után a bajóci emelettől (170 m. év) kezdve egészen az apti-ig (kb. 120 m. év) egy kisebb szünetet kivéve tengeri környezetben folytatódott a szedimentáció. A lelőhelyen az ugyanabból a rétegből előkerült kiváló korjelző (index) ammonitesz fosszíliákkal sikerült ilyen pontosan meghatározni az Ichthyosaurus lelet kimmeridge-i korát.
Mindez azért fontos, mert az ősmaradvány kora az egyik olyan tényező, ami fontossá teszi ezt a felfedezést. India területéről ugyanis eddig nem ismertek kréta időszakinál régebbi Ichthyosauria fosszíliát. Ugyanebből az Kachchh medencei jura összletből kerültek ugyan már elő más tengeri hüllő kövületek, pl. töredékes plesiosauria maradványok, vagy egy kallovi tengeri krokodil a Steneosaurus nemzetségből, de Ichthyosauria még soha – annak ellenére, hogy India elég komolyan képviselteti magát a jura tengeri üledékes képződmények terén. A legkorábbi ichthyosauria lelet a szubkontinens területén az alsó krétából ismert, egy dél-indiai lelőhelyről.
A másik, még fontosabb eredmény, amit ennek a példánynak a felfedezése hozott, az a lelőhely ősföldrajzi helyzetéből adódik.
A jura időszakban bolygónkon két hatalmas kontinens létezett, a korábbi Pangeából kettévált Laurázsia és Gondwana. Laurázsia foglalta magába – többé-kevésbé – a mai Észak-Amerikát, Európát és Ázsiát, míg Gondwana a teljesség igénye nélkül a mai Dél-Amerikát, Afrikát, Ausztráliát és az Anktartiszt, és ami a legfontosabb, Indiát is. A két szuperkontinens között hatalmas tengerek és óceánok húzódtak, például a hazánk ősföldrajzával kapcsolatban sokat emlegetett Tethys ősóceán is.
A világ ősföldrajzi helyzete a késő jurában, és a ophthalmosauridák feltételezett elterjedési útvonalai
Az Ichthyosauriák a középső jura végére épp egy komoly „családváltáson” voltak túl, természetesen rendszertani értelemben. Miközben a csoport triász eleji kialakulásától kezdve uralkodó családok egy komoly veszteséget (triász végi kihalás), majd egy annál nagyobb virágkort követően a középső jurában visszaszorultak, ugyanekkor egy új család, a Familia Ophthalmosauridae terjedt el világszerte. Az előzetes vizsgálatok alapján ezt az indiai leletet is ebbe a rendszertani egységbe lehet sorolni, bár ennél közelebbi meghatározást eddig nem vállaltak a kutatók. Az Ophthalmosauridae családba tartozó fajok kövületei több középső és késő jura lelőhelyről ismeretesek, de minden egyes példányuk eddig vagy az egykori Gondwana déli részéről (pl. Argentina, Chile, Antarktisz, Madagaszkár), vagy Laurázsiából (Anglia, Németország, Lengyelország, Usa, stb.) került elő. Bár más ősállat csoportok tanulmányozása után már több lehetséges földrajzi összeköttetést, egyfajta az állatfajok elterjedését segítő tengeri útvonalat sejtenek a két kontinens között, ezzel az új lelettel közelebb kerültünk annak a feltételezésnek a bizonyításához, hogy az ős-Indiai óceánon keresztül volt egy ilyen kapocs az egykori nyugati Tethys medence és Gondwana azon része között, ami ma Dél-Amerikának felel meg. Ez az útvonal a mai India és Madagaszkár érintésével kötötte össze a két területet.
Mindamellett tehát, hogy a Katrol Formáció kemény karbonátos kőzeteiből előkerült tengeri hüllő maradványa számos a csoport evolúciójával kapcsolatos kérdésre is választ adhat, jelentős mértékben segíthet a középső és felső jura időszak paleobiogeográfiai helyzetének megértésében.
Az Ichthyosauriák elterjedésének további vizsálatához pedig reméljük, hogy még sok-sok hasonló felfedezés járul hozzá a jövőben!
Források:
- A teljes tanulmány a PLOS ONE weboldalán
- Főzy István – Szente István: Ősmaradványok – A Kárpát-Pannon térség kövületei (GeoLitera, 2012)
