paleotóp

paleotóp


Páratlan szépségű rovar-fosszília az amerikai eocénből

2021. augusztus 10. - Fitos Attila

Bámulatosan szép állapotban maradt fenn egy közel 50 millió éves rovar fosszíliája az amerikai Green River Formáció eocén rétegeiben. Bár a Denveri Természettudományi Múzeum kiállításán már 1995 óta megtekinthető, Frank Krell és Francesco Vitali csak a napokban jelentették meg hosszas kutatómunkájuk után született tanulmányukat erről a csodaszép ősmaradványról. A rovar a békalábú levélbogárfélék közé tartozik, ezen a csoporton belül pedig nem csak új fajba, de új nembe (genusba) is sorolták. Így lett a neve Pulchritudo attenboroughi, magyarra fordítva ’Attenborough szépsége’. Fajnevét természetesen – mint ahogy már oly sok újonnan felfedezett élő és kihalt élőlény – a híres brit természetfilmesről, Sir David Attenboroughról kapta, a szerzők bevallása szerint tiszteletük jeléül, hiszen ha a legendás naturalista műsorai nem lettek volna, ők sem biztos, hogy természettudományos pályára lépnek. Genus-nevére szintén rászolgál, hiszen a szakemberek egybehangzó véleménye alapján a példány a legkivételesebb megtartású rovarfosszíliák közé tartozik: még szárnyának egykori mintázata is jól kivehető a finom palás kőzet felületén. A cikk szerzői szerint ennek oka az lehet, hogy a kutikula különböző színű, azaz eltérő pigment tartalmú területei vastagságukban is különbözhettek, így a lenyomaton a mintát képviselő vastagabb régiók egy sötétebb elszenesedett bevonattá alakultak át az idők során.

 e8ixjgtvkaa-gyw.jpgPulchritudo attenboroughi (fotó: Frank Krell)

A bogarak rendkívül masszív kis teremtmények amíg életben vannak. Ám amint elpusztulnak, aránylag rövid idő alatt destabilizálódnak és esnek apró darabokra. A földtörténet távlataira szóló fennmaradás szempontjából ez nem jó hír, hiszen a fosszilizálódásra a legjobb esélyt általában a vizes életterek adják, a bogarak pedig a víz felszínén úszva még könnyebben szétesnek. Mire elérik a betemetődésre alkalmas aljzatot, teljesen széthullanak. Épp ezért szenzációs ez a lelet. A rovarfosszíliák zömét egyedülálló szárnyak vagy azok apró darabjai jelentik, a teljes egészében fennmaradó rovarok általában meglehetősen ritkák.

 2_1.jpgA Green River Formáció egykori élővilága (Julius Csotonyi alkotása)

Szerencsére elvétve találunk a Földön olyan földtani képződményeket, amelyek létrejöttekor a különféle környezeti hatások megfelelő kombinációja gyorsabb betemetődést eredményezett, és a fosszíliák szerencsésen kibírták a felszínformáló erők sokmillió éves játékát is. Ilyenek azok a mai Egyesült Államok területén Colorado, Wyoming és Utah államokban található kőzetrétegek is, amelyek a környékükön napjainkban hömpölygő folyó után a Green River Formáció nevet kapták. Ezt a vidéket az apró bogár kövületét rejtő kőzet létrejöttének idején, az eocén korban már a fiatal Sziklás-hegység láncolata uralta, a hegyek között megbújva pedig tavak rendszere terült el, lenyűgözően változatos élővilággal. A tavak mélyén oxigénhiány lépett fel, ami megkímélte a fenék iszapjába süllyedő állati és növényi maradványokat a különféle baktériumoktól és egyéb dögfaló szervezetektől. A nem mindennapi körülményeknek köszönhetően ezekben a rétegekben kivételesen sok élőlény fosszíliája maradt fenn az utókor számára, elképesztően finom részletekkel. Nem csak az édesvízi, de a környező szárazföldeken élő létformák tóba sodródó maradványai is tanulmányozhatók. Így a hal- és rájafélék, valamint krokodilok mellett előkerülnek itt az egykori madarak, denevérek, nagyobb emlősök is, az egyik első főemlős, a Notharctus maradványát pedig szintén ez a kőzet rejtette.

 

Forrás:

Frank‐Thorsten Krell et al, Attenborough's beauty: exceptional pattern preservation in a frog‐legged leaf beetle from the Eocene Green River Formation, Colorado (Coleoptera, Chrysomelidae, Sagrinae), Papers in Palaeontology (2021). DOI: 10.1002/spp2.1398

 

kovess_minket_facebookon_hogy_elsokent_ertesulj_minden_posztrol.gif

Ha tetszett a cikk, iratkozz fel hírlevelünkre, hogy ne maradj le az új tartalmakról!


 

 

Tengeri lények a százmillió éves fenyőgyanta csapdájában

Mianmar legendás késő-kréta borostyánkő lelőhelye, a polgárháború sújtotta Kachin tartományban található Hukawng-völgy tonnaszámra ontja magából a letűnt élet maradványait páratlan épségben konzerváló fosszilis gyantát. A zárványok közül bizonyos időközönként az élővilág fejlődéstörténetének megismerése szempontjából felbecsülhetetlen értékű leletek bukkannak elő. Legtöbbször az egykori élőlények olyan tulajdonságai is tanulmányozhatók egy borostyánkőben megőrződött fosszília esetén, amelyről más módon fennmaradt ősmaradványoknál nem is álmodhatunk.  A Paleotópon mi is rendre beszámoltunk az utóbbi idők legizgalmasabb felfedezéseiről, a ma ismert legkorábbi kaméleonoktól az ősi bélyegeket magán viselő madárfiókán át a pórul járt tollas dinoszaurusz bébi tökéletes épségben fennmaradt farkáig.

A héten újfent egy nem mindennapi hír rázta fel az őslénytan iránt érdeklődő közvéleményt a közel százmillió éves életközösséggel kapcsolatban. Ezúttal egy kínai kutatók által vezetett nemzetközi kutatócsoport olyan élőlényeket írt le a lelőhelyről, amire szélsőségesen ritka esetben van példa. Egy kicsit nagyobb, mint 3 cm átmérőjű borostyán csiszolatban több szárazföldi organizmus mellett csodával határos módon tengeri élőlények maradványai is fennmaradtak. A kövület eleve szokatlanul nagy változatosságban és egyedszámban tartalmaz szárazföldi eredetű ízeltlábúakat (szárnyasokat, csótányokat, férgeket, ezerlábúakat és pókokat), de mellettük tengeri életmódot folytató, vagy többnyire a tengerek árapály zónájában élő állatok is felfedezhetők a mintában. Az ászkaféléket eddig csak szárazföldi vagy édesvízi fajok képviselték a burmitban, ezúttal azonban sósvízi csoportok képviselőinek egyedeit is sikerült beazonosítani. Mindezek mellett tengeri csigák négy példányát is tartalmazza a bezáró anyag, amelyek közül kettő van olyan jó megtartású, hogy nemzetség szintjén is meghatározható.

ammonite-pic-1.jpgAz alig több, mint 3 cm átmérőjű burmit darab bámulatos gazdagságban tartalmazza a 100 millió éves ökoszisztéma különféle szárazföldi és tengeri létformáit (A kép forrása: Yu et al. 2019).

Ám annak ellenére, hogy sem tengeri csigákat, sem sósvízi ártéri ászkaféléket nem írtak még le szárazföldi borostyánból, a legnagyobb meglepetést mégis a most publikált fosszíliacsoport egy másik tagja okozta. A földtörténeti középidő több szempontból is meghatározó, ikonikus ősmaradványai közé tartoznak azok a többnyire csigaház alakú szilárd vázzal rendelkező puhatestűek, amelyeknek legközelebbi ma is élő rokonai a polipok és tintahalak. Gyakorlatilag a mezozoikum teljes időtartama alatt jelen voltak az egész világon a tengerekben, és – bár nem tudjuk, éltek-e náluk nagyobb változatosságban és egyedszámban jelen lévő, de szilárd vázzal nem rendelkező más élőlények a világ sós vizeiben – kétségtelen, hogy az ammoniteszek maradványai számítanak a kor legelterjedtebb kövületének. A csoport tudományos jelentősége hatalmas, hiszen globális elterjedtségük, gyors evolúciójuk, ezáltal rövid fajöltőjük és fosszilizálódásra kiválóan alkalmas, változatos morfológiájú külső aragonit vázuk miatt a legkiválóbb korjelző kövületek. Ám mivel csak tengerekben éltek, így szárazföldi üledékképződési környezetben, pláne borostyánkőben való felbukkanásuk világszenzációnak számít. Márpedig most ez történt, ebben a mintában ugyanis gyönyörű épségben tanulmányozható egy 12 mm átmérőjű példány.

20130930214124_ammonite_digital_reconstruction.jpgAz ammoniteszek szilárd külső aragonitvázú tengeri puhatestűek voltak, ma élő legközelebbi rokonaik a polipok és tintahalak (forrás: Wikimedia Commons)

Azt nem tudni biztosan, hogy valaha került-e elő hasonló kövület, ugyanis a kitermelt mianmari borostyánkő nagy része magángyűjtők kezébe kerül és el sem jut tudományos körökbe, de a tanulmány vezető szerzője, Tingting Yu elmondása szerint ez az első alkalom, hogy megkövült növényi gyantából ammoniteszt írtak le. A vázat komputertomográfiás eljárással részleteiben elemezték, és az ammoniteszt a Puzosia nemzetség egy fiatal példányaként azonosították. Ez az információ nem mond ellent semmilyen korábbi kutatási eredménynek a képződmény korát illetően. Más kormeghatározási eljárások a borostyán vulkanikus eredetű bezáró kőzetét 98-99 millió évesre datálták, ami része a Puzosia időbeli elterjedésének. Ilyen szempontból az új lelet tehát egy pozitív visszaigazolása volt az eddigi kormeghatározási vizsgálatoknak.

01-amber-200433.jpgA Puzosia nemzetséghez tartozó, alig több, mint 1 cm átmérőjű fiatal ammonitesz példány külső váza a vizsgált burmit mintában (Forrás: Yu et al. 2019).

 

De hogyan kerülhettek tengeri élőlények egy szárazföldi növény gyantájába?

Több lehetséges magyarázatot is felsorol a tanulmány, de mindezek között a legvalószínűbb, hogy maga a fa, amely a gyantát termelte – és amely egyébként korábbi kutatások alapján az araukária fenyőfélék csoportjába tartozott –, egy homokos tengerpart közvetlen szomszédságában élt. Innen pottyanhatott a korábban már szárazföldi rovarokat magába kebelező gyantagombóc a tengerparti fövenyre, majd az anyag az itt fekvő elhagyott, tengeri eredetű héjmaradványokat és az árapályzónában élő, arra szaladgáló ászkarákokat is fogságába ejtette. A csigák és az ammonitesz váz teljesen üresek, csupán homok tölti ki őket, így nagyon valószínű, hogy ezek a példányok jóval elhullásuk után, hosszú szállítódást követően sodródtak ki a partra. Egy másik, kevésbé valószínű feltételezés szerint, ha a gyantát termelő fenyő esetleg mégsem közvetlenül a tengerpart közelében állt, a tengeri maradványokat egy szökőár, vagy egy trópusi vihar sodorhatta távolabbra, és így válhattak aztán a borostyán részévé.

paleogeo_burmit.jpgA burmit képződési helyének ősföldrajzi helyzete a kréta időszak késő-albai korszaka során - a lelőhelyet vörös háromszög jelzi (Forrás: Yu et al. 2019).

A lelet legfőbb tudományos jelentőségét az adja, hogy a további, részletesebb vizsgálatok során felbecsülhetetlen információkkal szolgálhat a burmit képződési helyének őskörnyezetével, és általánosságban magával a borostyánzárványok kialakulásával kapcsolatban. Ezen kívül a borostyánkő darab elképesztő fajdiverzitásban, valóságos tömegsírként tartalmazza a különféle élőlények maradványait – ez olyan ökológiai következtetésekre adhat lehetőséget, mintha egy mai életközösség egyedeit vizsgálnák a tudósok.

untitled_1.jpgA vizsgált burmitban található gazdag életközösség részletei (Forrás: Yu et al. 2019).

Általánosságban elmondható, hogy ha egy élőlény a borostyán fogságában válik kövületté, az tökéletesen konzerválódva értékes információkkal szolgál a paleobiológusok számára az egykori élőlény felépítésével kapcsolatban. Ha ez az ammonitesz váz a benne élő állat puhatestével együtt maradt volna fenn, az kis túlzással a paleontológia szent gráljává tette volna ezt a leletet. Ahogy arról már egy korábbi cikkünkben beszámoltunk, a külső vázas fejlábúak szilárd héja, vagy annak kőbele gyakori kövület a mezozoikum rétegeiben, azonban az ammoniteszek lágyszövetei szinte egyáltalán nem maradtak fenn a hosszú évmilliók alatt. Pár kivételes fosszília, illetve bonyolult biogeokémiai eljárások révén vannak ugyan olyan adataink, amelyek támogatni képesek néhány korábbi elméletet ezen állatok testfelépítésével kapcsolatban, de alapvetően még mindig misztikus élőlényekként tekintünk rájuk. Ki tudja, mijüket adnák oda a téma szakértői, ha egy borostyánkőben fennmaradt tökéletes épségű ammonitesz lelet révén tanulmányozni lehetne a jól ismert külső vázak egykori lakóit.

Ha ezúttal nem is maradt ránk a kis Puzosia lágyteste, én azt mondom, ezután a felfedezés után joggal várhatjuk egy ilyen „szent grál” felbukkanását is erről a szenzációs lelőhelyről. Mindenesetre Bo Wang, a tanulmány társszerzője a National Geographic-nak adott interjújában elmondta, hogy több privát gyűjtővel is kapcsolatban állnak, és úgy néz ki, hogy további, ammoniteszeket is tartalmazó borostyán zárványok vannak úton az egyetem felé.

Tűkön ülve várom a további fejleményeket!

***

Források:

***

 

Ha tetszett a cikk, iratkozz fel hírlevelünkre, hogy ne maradj le az új tartalmakról!


Ablak a múltba – 8 lenyűgöző, borostyánba zárt ősmaradvány

Ha valakinek volt már szerencséje a kezében tartani egy ősi rovar zárványát is magába foglaló borostyánkövet, bizonyára ismeri azt a hátborzongató érzést, ami a természet egy ilyen tökéletes épségben fennmaradt relikviájával való közvetlen találkozáskor keríti hatalmába az embert. Annak ellenére, hogy ezek az ősmaradványok úgy néznek ki, mintha az adott állat csak néhány napja múlt volna ki, mégis az idő felfoghatatlan mélységébe, több tíz-, vagy százmillió évvel ezelőtti korokba nyerünk bepillantást általa. A kezünkben tartott élőlény olyan élethű, hogy akár a kezünkön is mászhatna, ha élne, pedig némelyikük a dinoszauruszok kortársa volt még életében.
Mai bejegyzésünkben az utóbbi években felfedezett legjelentősebb borostyán leletekből válogatunk.

Bár az időgépet még nem találták fel, az egykoron a különféle fák gyantájának konok fogságába esett, és ott megkövült, azaz borostyánban megőrződött élőlények maradványait nézegetve kicsit úgy érezhetjük magunkat, mint aki egy ablakon át visszatekint a régmúlt időkbe. Ép ésszel felfoghatatlan a földtörténeti időnek az a mélysége, amibe ezek a fosszíliák betekintést engednek a maguk tökéletességével. Olyan réges-rég letűnt korok pillanatképeit láthatjuk általuk, amikor a Homo sapiens még hiú ábránd sem volt. 
Még hátborzongatóbb, ha az egykori gyanta egy olyan millió éves cselekmény megdermedt pillanatképét konzerválta, ami ma is bármikor előfordulhatna a hátsó kertben. Sokszor még a szerencsétlenül járt állatok utolsó sóhaját is felfedezhetjük az áttetsző kőben egy tétova buborék formájában, amely már soha sem érhette el a szabad levegőt.
Az élővilág mikrométernyi pontosságú részletei tárulnak fel előttünk, olyan élőlényeké, amelyek kortársaiból csupán azok szilárd vázának ritka maradványai maradhattak fent más fosszíliák formájában.
Sajnos a borostyán többnyire csak kisebb élőlényeket, növényi részeket, rovarokat, pókokat, esetleg parányi gerinceseket zárhat magába, hiszen a nagyobb állatok könnyedén kiszabadulnak a gyantából – vagy eleve fogságba sem esnek. Az azonban néha előfordul, hogy valami olyan ritka, más úton fennmaradni nem képes élőlény kerül elő a borostyán-lelőhelyekről, esetleg egy olyan sorsdöntő pillanatot zárt magába a fa törzsén lassan lecsorgó gyanta, ami felbecsülhetetlen információkat rejtő dokumentum a régmúlt élővilágát kutatók számára. Ami akkor egy élőlény végzetét jelentette, az ma óriási érték a tudomány számára.

Míg az üledékes kőzetek egy adott területhez és korhoz kapcsolódó, jellegében hasonló rétegeinek összességét formációnak hívják a geológusok, a fosszilizálódott növényi gyantából kialakuló borostyánköveket általában lelőhelyük alapján nevezik el. Ilyen például az egykor Burmának hívott, időközben eredeti nevére, Mianmarra visszakeresztelt ország lelőhelyeinek késő-kréta, 99 millió éves borostyánja, a burmit, vagy a szicíliai Simeto folyóról elnevezett szimetit. De nem is kell túlzottan messzire mennünk, ha ősi borostyánkő lelőhelyre vagyunk kíváncsiak, hiszen hazánkban, a Bakony hegység nyugati részén, Ajka környékén találhatjuk a felső kréta korú kőszéntelepek keletkezése során síklápi erdőségekben tenyésző fenyőfélék gyantájából keletkezett ajkaitot.

Az utóbbi évek legjelentősebb felfedezéseit a hatalmas mennyiségben előkerülő mianmari burmit adta, de más korok és más lelőhelyek is szép számmal képviseltették magukat a felfedezések sorában. Lássuk, mik voltak ezek.


1. Egy tökéletes épségű törpeszúnyog

Az egyik legtisztább, és legszebb zárványokat magába foglaló borostyánféle a balti borostyán, amely nagyjából 44 millió évvel ezelőtt keletkezett, és egy fenyőféle, a Pinus succinifer gyantájának fosszíliája. Az egyik legnagyobb mennyiségben előforduló, már évszázadok óta bányászott borostyánféle oroszlánrésze az oroszországi Kalinyingrád környékéről származik, de a Baltikum országaiban és Lengyelországban is vannak jelentős lelőhelyek.
Nekem személy szerint az alábbi törpeszúnyog (Ceratopogonidae) zárványról készült fotó az egyik kedvencem, egyszerűen ámulatba ejt, hogy az élőlény legapróbb részletei, az összetett szemek, a végtagok elhullatott apró sertéi vagy a csápok parányi mellékszálai is látszanak.

post_5bc5a3145f296.jpgTörpeszúnyog zárványa a 44 millió éves balti borostyánból (© Anders Leth Damgaard - www.amber-inclusions.dk)

Forrás:
Wolfe, A. P.; Tappert, R.; Muehlenbachs, K.; Boudreau, M.; McKellar, R. C.; Basinger, J. F.; Garrett, A. (2009). "A new proposal concerning the botanical origin of Baltic amber"Proceedings of the Royal Society B276 (1672): 3403–3412. doi:10.1098/rspb.2009.0806PMC 2817186

 

2. A keresztespók füstbe ment lakomája

A borostyánban megőrződött zárványok közül a legdrámaibb hatást azok a leletek váltják ki, amelyeknél a gyilkos bezáró anyag az áldozatokat épp valamilyen cselekvés közben dermesztette meg és konzerválta az utókor számára. Ilyen az a Mianmarban előkerült példány is, amely a dinoszauruszok korába repít minket vissza, hogy mintha csak egy három dimenziós fotóalbumot nézegetnénk, szemtanúi lehessünk egy 99 millió éve megtörtént eseménynek: egy keresztespók épp a hálójába ragadt balsorsú hím parazita fürkészdarázs kivégzésébe kezdett bele, amikor a gyanta kérlelhetetlenül körbeölelte mindkettejüket. A fosszílával kapcsolatos tudományos értekezés szerzője, a neves borostyán-szakértő és ősrovarász Dr. George Poinar szerint az állatok testhelyzete egyértelművé teszi a végzetes pillanatban fennálló szituációt, a borostyánban még a ragadozó nyolclábú hálójának tizenöt szálát is megtalálták. Már korábban is találtak ebből a formációból olyan zárványokat, amelyekben egyszerre szerepelt valamilyen rovar és pókféle, de ilyen egyértelmű ragadozó-préda viszony még nem került napvilágra – ez a lelet a legősibb ilyen példa. A sors fintora, hogy a pók áldozatául esett fürkészdarázs egy olyan ma is élő genushoz tartozik, amelyről tudjuk, hogy parazitaként pókok tojásaiba helyezi petéit. Azt hiszem, közel 100 millió év távlatában elmondhatjuk, hogy ezek a lények valóban ősi ellenségek.

the_100-million-year-old_spider_attack_captured_in_amber.jpgA végzetes lakoma kővé vált pillanata (fotó: Dr. George Poinar Jr.)

Forrás:
George Poinar Jr. & Ron Buckley (2012) Predatory behaviour of the social orb-weaver spider, Geratonephila burmanica n. gen., n. sp. (Araneae: Nephilidae) with its wasp prey, Cascoscelio incassus n. gen., n. sp. (Hymenoptera: Platygastridae) in Early Cretaceous Burmese amber, Historical Biology, 24:5, 519-525, DOI: 10.1080/08912963.2011.640399

 

3. Negyvenmillió éves húsevő növények

Annak ellenére, hogy rovarok, pókok és más, kisebb testű élőlények kifejezetten nagy számban kerülnek elő, a borostyánzárványok között valami miatt jóval ritkábban a növényi maradványok. Ha belegondolunk, a fák törzsén lecsorgó gyanta ritkán érhetett le az aljnövényzetig, a felsőbb régiókba pedig csak a gazdanövény, vagy hasonló méretű társainak lehullott részei tapadhattak bele a viszkózus anyagba. Épp ezért valódi szenzáció volt, amikor 2014-ben egy német kutatócsoport a balti borostyán 44 millió éves, eocén kori összletéből egy rovarevő növény maradványait mutatta be. A húsevő növények fosszíliarekordja amúgy is meglehetősen hiányos, eddig főként magok maradványaiból következtettek fejlődésörténetükre. Az újonnan leírt példány nagyon hasonlít egy ma is élő rovaremésztő növényre, amelynek endemikus képviselői ma kizárólag Dél-Afrikában, egy kis területen élnek. Az új felfedezés arra is utal, hogy ez a növénycsoport az eocén kedvezőbb klímájában jóval elterjedtebb volt, mint ma.

meat-eating_plants.jpgMa csak Dél-Afrikában honos, akkoriban a mai Baltikum területén is élt (fotó: Alexander R. Schmidt, University of Göttingen)

Forrás:
Eva-Maria Sadowski et al. (2014). Carnivorous leaves from Baltic amber. Proceedings of the National Academy of Sciences of the USA. doi: 10.1073/pnas.1414777111.

 

4. A legősibb borostyánban fennmaradt ízeltlábú

A legidősebb ízeltlábúakat is tartalmazó borostyánleletek korábban Anglia, Japán, Libanon és Jordánia alsó-kréta képződményeiből, nagyjából 130 millió évvel ezelőttről voltak ismertek. Egészen 2012-ig volt ez így, amikor egy nemzetközi kutatócsoport az észak-olaszországi Dolomitokból, Cortina község határából származó késő-triász, 230 millió éves borostyánkőben felfedezett szúnyogalkatú rovarok és gubacsatka-félék maradványait publikálta a Proceedings of the National Academy of Sciences hasábjain. Ez a felfedezés nemhogy a rovarok, de az ízeltlábúak egész törzsének legkorábbi, borostyánkőben fennmaradt fosszíliáját adta a tudomány számára.

oldest_arthropods_ever_to_be_preserved_in_amber.jpgA legősibb ma ismert ízeltlábú, ami borostyán zárványként fennmaradt (fotó: A. Schmidt - Göttingeni Egyetem)

Forrás:
Schmidt, A. R.; Jancke, S.; Lindquist, E. E.; Ragazzi, E.; Roghi, G.; Nascimbene, P. C.; Schmidt, K.; Wappler, T.; Grimaldi, D. A. (2012). "Arthropods in amber from the Triassic Period"Proceedings of the National Academy of Sciences109 (37): 14796. doi:10.1073/pnas.1208464109

 

5. Egy 99 millió éves béka zárványa

Meglehetősen ritka, hogy az egykori gyanta olyan élőlényeket is örök időkre magába zárjon, amelyek elég erősek ahhoz, hogy kiszabaduljanak belőle. Néhány bámulatosan szerencsés esetben azonban ilyen erősebb állatok teste is ránk maradhat. Ilyen például annak, a mindössze 2,2 cm hosszúságú kis békáknak a fosszíliája is, amelyet a híres myanmari Hukawng-völgy 99 millió éves borostyánjában találtak 2018-ban. Az apró kétéltűek gerinces állatok ugyan, de nem voltak elég nagyok ahhoz, hogy – talán egy vadászat közben ügyetlenül tett mozdulat eredményeként – a gyantába esve kiszabaduljanak a makacs anyag fogságából. A lelet további jelentősége, hogy az egykori békák csontozata 3 dimenzióban maradt fent, azaz a kőzetképződés során nem lapult ki.
A felfedezésről mi magunk is beszámoltunk a tavalyi év legfontosabb őslénytani eseményeiről szóló összefoglaló cikkünkben.

frog_amber_1600.jpgFotó: Lida Xing

electrorana_limoae-novataxa_2018-xing_stanley_bai_et_blackburn-.jpg

Az Electrorana limoae rekonstrukciója (Damir G. Martin illusztrációja)

Forrás:
Lida Xing; Edward L. Stanley; Ming Bai; David C. Blackburn (2018). "The earliest direct evidence of frogs in wet tropical forests from Cretaceous Burmese amber"Scientific Reports8: Article number: 8770. doi:10.1038/s41598-018-26848-w

 

6. A legősibb kaméleonok és gekkók

Szintén a legendás kréta időszaki mianmari lelőhelyről kerültek elő még régebben azon különböző gyíkfélék maradványai, amelyek közül többnél is be tudtak azonosítani olyan anatómiai bélyegeket, amelyek egyértelművé tették: a bezáró anyag a legősibb kaméleonok és gekkók maradványait őrzi. Összesen 12 ilyen zárványt őriztek a különféle magángyűjteményekből származó példányok, amelyeket az Amerikai Természettudományi Múzeum és a Harvard Egyetem közösen biztosított erőforrásainak köszönhetően vizsgálhattak amerikai kutatók, és 2016 márciusában jelentethették meg tanulmányukat ezekről a lenyűgöző darabokról.
Miután mikro-CT vizsgálattal elemezték a mindössze 1-2 cm nagyságú borostyán-mintákat, kiderült, hogy az egykori élőlények fogai, pikkelyei, végtagjai, de még az azok végén ülő kis tapadókorongok is felismerhető épségben maradtak fenn az utókor számára.

gecko.jpgA legősibb kaméleonok és gekkók (fotó: Florida Museum of Natural History/Kristen Grace)

 

a40.jpg

Korábban is kerültek elő borostyánba zárt gekkó maradványok. Ez a megdöbbentően ép zárvány a balti szukcinit foglya immár 44 millió éve. Yantarogekko balticus Északnyugat-Oroszországból. (Fotó: Bauer A. et al, 2005).

Forrás:
Bauer, A. M., Böhme, W. and Weitschat, W. (2005), An Early Eocene gecko from Baltic amber and its implications for the evolution of gecko adhesion. Journal of Zoology, 265: 327-332. doi:10.1017/S0952836904006259

 

7. Madár a dinoszauruszok korából

A tavalyi év elején számoltunk be mi is arról a páratlan felfedezésről, amely egy a madarak már kihalt csoportjához, az ősi bélyegekkel rendelkező enantiornitheszekhez tartozó még nem kifejlett példány, azaz egy szerencsétlenül járt madárfióka maradványait őrző burmit egy darabja nyújtott. Annak ellenére, hogy már korábban is találtak hasonló ősmadár-zárványokat a mianmari krétából, ez az eddigi legteljesebb lelet, amin ráadásul a csoport egyedfejlődésének tulajdonságai is tanulmányozhatók. A szenzációs leleten kitűnően láthatók a gerincoszlop, a medence, a szárnyak és lábak maradványai, de a speciális csiszolási technikáknak és a mikro-CT elemzésnek hála, az állat mellüregében és koponyájában fennmaradt lágyrészeket is vizsgálni tudták. A bezáró anyag a kis fióka teteme mellett növényi maradványokat és a csótányfélékhez tartozó rovarok apró maradványait is felfedezték. Ezek az ízeltlábúak ma madarakon élősködnek, így nagyon valószínű, hogy 99 millió évvel ezelőtt is ezen az úton kerültek bele a madárfiókával közös sírhelyükké váló gyantakupacba.

18_1.jpgAz ősmaradvány és a széleskörű elemzés nyomán készített rekonstrukció (fotó: Lida Xing et al.; illusztráció: Cheung Chung Tat)

Források:
Lida Xing, Jingmai K. O'Connor, Ryan C. McKellar, Luis M. Chiappe, Ming Bai, Kuowei Tseng, Jie Zhang, Haidong Yang, Jun Fang, Gang Li, A flattened enantiornithine in mid-Cretaceous Burmese amber: morphology and preservation, Science Bulletin, Volume 63, Issue 4, 2018, Pages 235-243, ISSN 2095-9273, https://doi.org/10.1016/j.scib.2018.01.019 

 

8. Egy dinoszaurusz tollakkal borított farka

Michael Crichton híres regényében, az Őslényparkban még egykori moszkitók borostyánba zárt maradványaiból voltak kénytelenek kivonni azt a bizonyos sokat vitatott dinoszaurusz DNS-t. Nem gondolták, hogy valaha valódi dinoszaurusz maradványok is elő fognak kerülni a borostyánba zárva. Ez persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy valaha képesek leszünk örökítőanyagot kivonni a dinoszauruszok maradványaiból, hiszen a nukleinsavak jóval kevesebb idő alatt megsemmisülnek, mint amennyi ideje ezek a maradványok a gyanta fogságába kerültek. Ám a tudat, hogy ilyen épségű leleteink vannak a mezozoikum ikonikus őslényeiről, felvillanyoz minden paleontológia iránt érdeklődőt.
Bár már korábban is találtak olyan borostyánkőben konzerválódott primitív tollakat, amelyeket dinoszauruszoknak tulajdonítottak, egészen 2016-ig várnunk kellett arra, hogy egy őshüllő tollal borított testrésze táruljon a szemünk elé. Az alig 4 cm-es ősmaradvány, amely az utóbbi évek egyik legnagyobb őslénytani szenzációja, szintén a híres 99 millió éves burmitok közül került elő, és a mikro-CT vizsgálatok során feltárt csonttani bélyegek alapján valószínűleg egy fiatal Coelurosauria farkának egy részletét rejti. A mikroszkópos fényképezési technika segítségével a kezdetleges tollazat apró részletei is feltárulhattak, amit itt az alábbi képeken is bemutatunk. Az egyetlen központi nyélből elágazó, ritkás sertékből álló képletek leginkább azon ma élő állatok tollazatára hasonlítanak, amelyek azt díszként hordják, és egyébként repülésre alkalmatlanok.

06_dinosaur_tail.jpgA zárvány megdöbbentő részletességgel tárja elénk a pórul járt kis coleuroszaurusz anatómiáját (fotó: R.C. McKellar, Royal Saskatchewan Museum)

01_dinosaur_tail.jpgA tollazat legapróbb részleteit is tanulmányozhatjuk a mikroszkópos fényképfelvételeken (fotó: Lida Xing)

young_coelurosaur_by_dustdevil_dawbcr8-fullview.jpgFiatal Coleurosauria (Alain Bénéteau illusztrációja)

Források:
Xing, L.; McKellar, R.C.; Xu, X; Li, G.; Bai, M.; Persons; Miyashita, T; Benton, M.J.; Zhang, J; Wolfe, A.P.; Yi, Q.; Tseng, K.; Ran, H.; Currie, P.J. (2016). "A Feathered Dinosaur Tail with Primitive Plumage Trapped in Mid-Cretaceous Amber"Current Biology26(24): 3352–3360. doi:10.1016/j.cub.2016.10.008

 

***

Kínában előkerült a legkorábbi ismert komplett idegrendszer

Dulai Alfréd cikke az [origo]-n:

A legkorábbi ismert komplett idegrendszert fedezték fel egy tökéletesen fosszilizálódott kínai ősmaradványban. Az eddig ismeretlen faj 520 millió évvel ezelőtt élt a tenger aljzatán.

Különleges ősmaradványra bukkantak Kínában az Arizona Egyetem és a londoni Természettudományi Múzeum munkatársai. Az 520 millió éves, kiváló megtartású példány a tengeri ízeltlábúak kihalt csoportjához tartozott (Megacheira, “nagy kezek”), és a lelet segített megoldani a régóta megválaszolatlan rejtélyt, hogy ez a csoport vajon hová illeszkedik az ízeltlábúak családfáján belül. A kutatócsoport megállapította, hogy a Megacheirák központi idegrendszere nagyon hasonló volt a ma élő tőrfarkú rákokhoz és skorpiókhoz, ami azt jelenti, hogy a csáprágósok (Chelicerata) ősei a kambrium időszak elején már együtt éltek a rákok őseivel. Vagyis a csáprágósok (pókok, skorpiók és rokonaik) ősei több mint félmilliárd évvel ezelőtt váltak el az ízeltlábúak családfájától.

20131016-kambriumi-izeltlabu-leanchoilia-illecebrosa-fosszilia.jpgA Kínában talált Alalcomenaeus ősmaradvány, a skorpiók és a pókok távoli rokona
Forrás: N. Strausfeld/University of Arizona

 

Elolvasom

A legősibb ismert rovar

2012. augusztus 15. - Fitos Attila

Rovarokból sok van, talán nincs is jobb alkalom erre rádöbbenni, mint egy esős nyár éjszakáján, valahol egy szúnyogfelhőben. De nemcsak egyedszámra népes a csoport, hanem fajszámra is, hiszen ez a rovarok osztálya egyedül több fajt tud magáénak, mint az állatvilág bármely más csoportja. A sikerük (egyebek mellett) a nagyfokú alkalmazkodóképességüknek köszönhető, amely a naiv szemlélő számára a fantasztikus formagazdagságban nyilvánul meg.

nature11281-f2_2.jpg

Elolvasom
süti beállítások módosítása