paleotóp

paleotóp

A Bakonyból került elő a tehéncápafélék legősibb képviselője

Az ősélet magyar kutatói (2.) – interjú Szabó Mártonnal

2019. április 10. - Fitos Attila

Ki ne reszketne sikolyra torzult arccal, a fotel karfáját markolva, amikor Steven Spielberg méltán klasszikus alkotása, a Cápa című rémfilm véres jeleneteit nézi? Na jó, kevesen esnek ma már sokkos állapotba az ilyen filmek láttán, hiszen az elmúlt évtizedekben a horrorral kapcsolatos ingerküszöbünket ennél jóval magasabbra emelték a különféle válogatott rémségek, amelyek megbízható rendszerességgel ömlenek ránk a vászonról. Abban azonban egyetérthetünk, hogy a cápafélék bizonyos képviselői a tengerek rettegett csúcsragadozói közé tartoznak, és - ha emberhús aránylag ritkán is kerül az étrendbe -, a sósvízi tápláléklánc sok tagjának meglehetősen stresszes életmóddal kell megbirkóznia az áramvonalas gyilkológépek árnyékában.
Nem volt ez másként bolygónk hosszú történetének nagy részében sem, és igaz, hogy ma kis hazánk területén legfeljebb az állatkertek akváriumaiban találkozhatunk velük személyesen, a korábbi évmilliók során a mai Kárpát-medence területét – többek között – cápáktól is hemzsegő tengervíz borította. Hosszabb ideig, mint gondolnánk.

A hazai kövületvadászok gyűjteményének legmagasabb büszkeség-faktorral rendelkező, kiemelt darabjai azok az ősi cápafogak, amelyekhez hasonlót Magyarország több pontján is megtalálhat bárki, aki rendelkezik az ehhez szükséges attribútumokkal: éles látás, lelkesedés és hát… vagy szerencse, vagy szűnni nem akaró kitartás. De a legjobb mindkettő.
A legnépszerűbb lelőhelyeken (amelyek egy jó része védett területen van, így nem árt tájékozódni annak státuszáról indulás előtt) a földtörténeti újkor miocén korának trópusi vagy szubtrópusi tengereiben lerakódott üledékekben kutathatunk, ezek közül a legidősebbek megközelítőleg 23 millió évesek, a legfiatalabbak pedig mindössze 5,3 millió éve keletkeztek. Kevesen tudják azonban, hogy kis hazánkban időről időre jóval korosabb, a dinoszauruszokkal egy időben élt cápák maradványai is előkerülnek. A földtörténeti középidő, azaz a mezozoikum mindhárom időszakából, a triász, a jura és a kréta kőzeteiből is jelentettek már cápaféléket Magyarország területéről.
A mezozoikum elejétől kezdve fokozatosan szétnyíló hatalmas szuperkontinens, a Pangea tömbjéből lassan két új földrész alakult ki: az északi Laurázsia, és a déli Gondwana. A két új kontinens között jött létre az a Tethys névre keresztelt egyenlítő környéki trópusi óceán, amely hazánk területének geológiáját ezt követően egy jó darabig meghatározta.  A Tethys aljzatának üledékéből a Dunántúli-középhegységben a jura időszak során többnyire a vörös különféle árnyalataiban pompázó, néhol márgás, agyagos mészkövek alakultak ki, amelyek a hegység több pontján is a felszínre bukkannak. A kövületgyűjtők körében népszerű ’ammonitico rosso’ típusú mészkő leghíresebb feltárásai a Bakony és a Gerecse területén találhatóak, és bizonyos rétegeiből szép számmal gyűjthetők a kor ikonikus fosszíliái, egyben a kőzet névadói, az ammoniteszek. Noha a vezérkövületként aposztrofált fejlábúak a leggyakoribbak, mellettük néha ebből a kőzetből is előkerülnek más élőlények maradványai, közöttük ritkán cápafogak is.

Egy a napokban megjelent új tanulmány a Bakony-hegység területén, az Eperkés-hegy egyik, jura-kréta határt átívelő földtani szelvényéből előkerült gerinces fosszíliák vizsgálatának bemutatásával komoly, nemzetközi szintű eredményeket tár elénk. Az ősélet magyar kutatói című rovatunk legújabb részeként ma a tanulmányt jegyző fiatal biológus-paleontológust, Szabó Mártont mutatjuk be, aki a Magyarországon fellelhető fosszilis cápafélék lelkes kutatója. A Paleodiversity & Paleoenvironments című szaklapban megjelent tanulmány apropóján személyesen beszélgethettem vele munkahelyén, a Magyar Természettudományi Múzeumban.


Szia Marci, örülök, hogy ismét találkozunk. Gratulálok az új publikációhoz, nem semmi munka ez egyedüli szerzőként! Miről is szól tulajdonképpen?

Köszönöm szépen, számomra is nagy dolog, hogy a cikk annyi idő után végre napvilágot látott! Egy eddig ismeretlen késő-jura gerincesfauna leírásának első eredményeiről van szó. Olyan halformák első hazai felbukkanását részletezi, amelyek a világ más tájairól már régóta ismertek mezozoikumi tengeri üledékekből, hazánkban azonban eddig nem volt kutató, aki kellő hangsúlyt fektetett volna ezeknek a taxonoknak a felkutatására. A leletanyag magában foglalja a legidősebb Hexanchidae cápát is, ezt a családot a magyar nyelv leginkább tehéncápafélékként, vagy szürkecápafélékként emlegeti. Ahhoz pedig, hogy ezt kijelenthessük, sort kellett keríteni a családot alkotó nemek és fajok, valamint a helytelenül a családba sorolt formák revíziójára is.


Honnan származik a vizsgált kövületanyag? Saját magad által gyűjtött anyagból is dolgoztál?

A leletanyag a Bakonyból, a Zirc melletti Olaszfalu környékéről származik. Korábban a környéken számos kutatóárok létesült, ezek egyikében bukkantam rá az első kis leletekre egy próbaszerű mintavétel eredményeképp. Ezt hallva egy kollegám, Szappanos Bálint nagylelkűen a rendelkezésemre bocsátott egy cápafogat, amit ő maga talált évekkel ezelőtt ugyanezen a lelőhelyen. Hamar ki is derült, hogy ez a fog egy tehéncápafog, az anyag tulajdonképpeni koronalelete.

olaszfalui_notidanodon.jpgAz Olaszfalu közelében előkerült késő-jura tehéncápa-féle, a Notidanodon foga (fotó: Szabó Márton, 2019)


A szóban forgó leletanyag egy védett feltárásból származik, épp ezért a gyűjtés az in situ szálkőzet bolygatása nélkül történt, csak az esőzések, a fagyok és a tavaszi hóolvadások során lemállott kőzetanyagban kutattam, hogy a feltárást a lehető legkevésbé károsítsam. Szerencsére a feltárásban megtalálható formációk jellege nagyon eltérő, így a kipergett kőzetanyag eredete sem volt kétséges.

feltaras.JPGAz olaszfalui feltárás vörös, késő-jura kőzete (fotó: Szabó Márton)


Visszatérve az eredményekre...jól értem? Ez a tanulmány tulajdonképpen korábbra helyezi az első tehéncápafélék megjelenésének idejét a földtörténet során?

A cápák Hexanchiformes rendjének földtörténeti múltja a kora-juráig nyúlik vissza. A rendet a jurában dominánsan a Crassodontidanidae család képviselte. A Crassodontidanidae-t a krétára teljesen leváltotta a Hexanchidae, ez egy másik család a renden belül, ahová a számos fosszilis faj mellett három, egyes szerzők négy recens fajt is sorolnak. Ennek a családnak a legkorábbi képviselője jelen ponton úgy tűnik, hogy az olaszfalui tehéncápa.
Amikor először vettem kézbe az olaszfalui tehéncápafogat, annak rendje és módja szerint kicsit utánaolvastam az irodalomban, hogy mit tudunk a család őstörténetéről. Ezt követte annak a kiderítése, hogy mi alapján sorolunk egy tehéncápafogat az egyik vagy a másik családba a renden belül. Végül rábukkantam egy zseniális munkára, Jürgen Kriwet és Stefanie Klug 2011-es cikkére, ami kicsit gatyába rázta az egész rend rendszertanát. Az irodalomban sokáig úgy jegyezték, hogy Hexanchidae család a kora-jurából ered, legkorábbi képviselője pedig az izolált fogak alapján, Hexanchus arzoensis néven leírt faj. Ezeket a fogakat 2018-ban volt szerencsém a Zürichi Egyetem Paleontológiai Múzeumában személyesen is megtekinteni. Már ott és akkor sem stimmelt, hogy a H. arzoensis-t ugyan milyen alapon sorolnánk a Hexanchidae-be, de Kriwet és Klug munkája megerősített abban, hogy ezzel a gondolatmenettel és az olaszfalui munkával egy olyan szálat kaptam el, aminek talán lehet értelme. A tehéncápafogak anatómiai részleteibe most nem mennék bele, de összességében véve a beágyazó kőzet kora és a külső morfológiai karakterek együttes figyelembevételével az izolált fogak is aránylag jól rendelhetők családokhoz. Ha egy tehéncápa-lelet jura korú, akkor jó eséllyel nem a Hexanchidae családhoz tartozik, az olaszfalui fog azonban jura korú volt, és a fogon megőrződött anatómiai bélyegek mégiscsak a Hexanchidae családra utaltak, azon belül is a Notidanodon genuszra.

hexanchus_arzoensis.jpgA Hexanchus arzoensis (Beaumont, 1960) holotípus-anyagának ábrája

A publikálás során sokszor kissé feszült volt a hangulatom, minthogy a folyamat kissé elhúzódott, technikailag még most is tartanak az utózöngéi. Amíg ugyanis a kézirat elbírálás alatt volt, napvilágot látott Henri Cappetta és Jack Grant-Mackie egy cikke, ami már a címében is jelezte, hogy bizony ők a Notidanodon legidősebb előfordulására bukkantak Új-Zéland késő-jurájában. Mondanom sem kell, ahogy elolvastam a cikk címét, a kisebb infarktus kerülgetett, minthogy ekkor már közel egy évnyi munkám volt a kutatásban. Szerencsére, ahogy elolvastam magát a cikket, kiderült, hogy az olaszfalui Notidanodon egy kicsit azért még így is idősebb, mint Cappetta és Grant-Mackie példánya.

a_hexanchidae_csalad_fosszilis_rekordja.jpgA Hexanchidae család fosszilis rekordjának időbeli elterjedése (fotó: Szabó Márton, 2019.)

 

Ez nagyon komolyan hangzik! De ezen kívül más okból is fontos munkaként értékelik a tanulmányt világszerte. Miért is?

Alapvetően azért, mert mint azt a munkám során többszörösen tapasztaltam, a fosszilis cápák rendszertanában kisebb káosz uralkodik. Ennek oka kettős. A tudósoknak eleve nincs egyszerű dolga, hiszen pár lelettől eltekintve csak fogakból dolgozhatnak. Ennek ellenére a régebben, akár több mint száz évvel ezelőtt leírt leletanyag mennyisége hatalmas, ma a témával foglalkozó kutatók száma azonban csekély. Napjainkban számos szakember foglalkozik ezeknek az állatoknak az evolúciójával, hogy csak Jürgen Pollerspöcköt, Nicolas Straubet, Jürgen Kriwetet, Stephanie Klugot és Henri Cappettát említsem, akiknek az írásai alapmunkák voltak a sajátom megírása során. Mégis, az átnézendő anyag mennyisége így is hatalmas, bármelyik fiókban és tudományos munkában akadhat valami, ami revízióra szorul.

hexanchiformes_rendszertan.jpgHexanchiformes rendszertan. A Heptranchidae családot nem minden szerző ismeri el érvényesként (kép: Szabó Márton, 2019)

A munkám egy revideálás-alapú kutatás volt, a revideálás pedig ritkán hálás feladat, elvégre mások munkáját bírálja vele felül az ember. Ugyanakkor összegez és újratárgyal dolgokat, szóval semmiképp nem haszontalan. A cápák rendszertana azonban olyan plasztikus, olyan gyorsan változik, hogy úgymond nem lehet megtanulni, csak azzal érdemes tisztában lenni, hogy mely irodalmakat használhatja az ember egy kérdés megválaszolására. Csak amióta elkezdtem az olaszfalui munkát, annyi minden történt ezen a téren, hogy el se hinné az ember. Komplett családokat vontak össze, vagy helyeztek át más rendbe. Könnyen lehet, hogy rövid időn belül, akár 1-2 éven belül valaki átírja a Hexanchiformes rend rendszertanát, vagy találnak valahol egy még öregebb Hexanchidae-t, és akkor a munkám erejét veszti.

A munka fontosságának másik karját az adja, hogy hazánkból késő-jura gerinceseket még nem-igen írtak le, a Kárpát-medence e földtörténeti időszakának gerinceseiről szinte alig tudunk valamit.


Hogyan kell elképzelni a Bakony-hegység helyén 150 millió évvel ezelőtt hullámzó tengert, mint élőhelyet? Milyen más állatok maradványait rejti a bezáró kőzet, illetve melyek azok, amelyek itt még nem kerültek elő, de jó eséllyel a terület lakói voltak a késő-jurában?

Az egykori pelágikum egy részterületéről van szó, mely a parttól távol helyezkedett el, ahol a víz relatíve mély volt. A tengerfenék a fotikus zóna alatt helyezkedett el, vagyis csak igen kevés fény jutott le az aljzatig, az állati élet ennek ellenére természetesen burjánzott a környéken. A begyűjtött leletanyag csillagászati mennyiségben tartalmazta különböző gerinctelen állatok maradványait, közülük a leggyakoribbak a tengerililiomok (Crinoidea) kerek, cukorkára hasonlító nyéltagjai és kelyhei voltak. Akadtak itt még tengerisünök, nautiluszok, ammoniteszek, belemniteszek, elvétve pörgekarúak és korallok. A gerinceseket a halak képviselik, előkerültek mind porcos- mind csontoshalak fogai és pikkelyei. Azt, hogy kiknek a felbukkanására lehet még számítani, nehéz volna megmondani, de az eddig kibontakozott kép szerint pár porcoshal-forma még bizonyosan elő fog kerülni a mikroszkopikus leletanyagban.

olaszfalui_oskornyezet.jpg"Olaszfalu környéke 150 millió évvel ezelőtt" - a fosszíliák alapján rekonstruált késő-jura életközösség (illusztráció: Szabó Márton)


Figyelemmel kísérjük majd, nagyon izgalmas! Egyébként miért van az, hogy szinte csak fogak maradnak ránk az egykori cápákból?

A fogak a gerinces szervezet egyik legellenállóbb részei. Logikusan belegondolva, mindennél keményebbnek kell lenniük, mint amire az állat ráharap. Ennél fogva ezeknek van a legjobb esélye a fosszilizációra, hiszen könnyebben ellenállnak azoknak a környezeti viszontagságoknak, melyek a test többi részét megsemmisítik. Ezen túlmenően, érdekes módon, a cápák nem tartoznak a jól fosszilizálódó állatok közé. Belső vázuk jó része porcos, ami az állat pusztulását követően a lebontó szervezetek munkája miatt gyorsan le is bomlik. Leggyakrabban valóban csak a fogaik maradnak ránk, ritkábban előfordulhatnak csigolyák, placoid pikkelyek, koprolitok, illetve egyes primitív formák esetén úszótövisek. Az egyben megőrződött testfosszíliák száma olyan alacsony, hogy ezek valóságos kincset érnek a kutatók számára.


Bárki találhat ilyen ősmaradványokat? Mi szükséges hozzá?

Fosszilis cápafogakat találni nem egy nyakatekert mutatvány. A kövült cápafogak világszerte a tengeri üledékek leggyakoribb gerincesmaradványai, egy mai cápa is többszáz fogat elhullajt élete során. A Bakonyban, sőt országszerte is könnyedén lehet cápafogakat találni a miocéntől a mezozoós lelőhelyekig. A gyűjtéshez más lelőhelyeken általában elég egy geológuskalapács és egy kis simítózáras tasak, amibe a fogakat gyűjtjük.
Ez jelen esetben egy kicsit máshogy zajlott, itt a fogak néhánytól eltekintve ugyanis annyira aprók, hogy szabad szemmel szinte nem is lehet őket észrevenni. Így viszont a gyűjtés egy másik módszerével kellett élnem, amit iszapolásnak hívunk. Ennek során a begyűjtött kőzetanyagot kiszárítjuk, majd mindenestül átmossuk egy többlépcsős rostarendszeren, mely rosták szemátmérője eltérő, egymáson lefelé haladva egyre szűkebb. Így az iszapolási munka során az alsóbb rostákon mindig egyre kisebb szemcseméretű anyag akad fenn. A visszamaradó anyagot aztán ismét ki kell szárítani, és mikroszkóp alatt át kell nézni, hogy a fogak nyomára akadjunk. Ez a munka tehát elképesztően energia- és időigényes, sokszor heteket-hónapokat vesz igénybe, hogy a keletkező koszról ne is beszéljek. Ráadásul a siker sosem garantált.


A terepi munka egészen biztosan nagyon izgalmas. De hogy néz ki egy paleontológus átlagos napja a Természettudományi Múzeum berkeiben? Már ha lehet átlagos napról beszélni.

A munkám jó része magával az iszapolással és annak részfolyamataival telik. Az asztalom körül mindenütt tálkák hevernek, bennük átnézésre váró, aprószemcsés kőzetanyagokkal. A maradék időmet a talált maradványok fotózása és az arra érdemes leletanyagok publikálása tölti ki. Nem épp a kapkodósoknak való munkakör, mindegyik részfolyamat sok-sok időt vesz igénybe.

sz_marton.jpgNévjegy: Szabó Márton

 

Kutatási terület:

  • Az iharkúti késő-kréta mikrogerinces-anyag kutatása
  • Az iharkúti késő-kréta halfauna kutatása
  • A Kárpát-medence kainozoós-mezozoós porcoshalainak kutatása
  • Késő-kréta ajkait borostyánkövek pókzárványainak kutatása

Munkahely:

  • 2014-2016: Magyar Természettudományi Múzeum (Őslénytani és Földtani Tár)
  • 2016-: Magyar Földtani és Geofizikai Intézet
  • 2017-2019: Eötvös Loránd Tudományegyetem, Őslénytani Tanszék

Tanulmányok:

  • 2014 – Okleveles biológus (Nyugat-magyarországi Egyetem, Szombathely)


Mióta dolgozol itt?

2014 szeptemberében kerültem a múzeumba, az akkori MTA-ELTE Lendület Dinoszaurusz Kutatócsoport, ma ELTE Poszt-Lendület Dinoszaurusz Kutatócsoport szárnyai alatt. A kutatócsoport vezetőjének, Dr. Ősi Attilának köszönhetően lehetőséget kaptam, hogy mezozoós ősgerincesekkel foglalkozhassak, az első munkám az iharkúti késő-kréta ősgerinces lelőhely kajmánhalainak tudományos leírása volt. A kutatócsoport minden tagjától rengeteg segítséget kaptam és kapok a mai napig, ami soha el nem évülő érdemük marad.


Emlékszel arra a pillanatra, amikor eldöntötted, hogy az őslénytannal szeretnél foglalkozni? Hogyan történt az első találkozásod ezzel az izgalmas tudományterülettel?

Az igazat megvallva ez annyira régen történt, hogy csak sejtem, hogy mely időszak lehetett az, amikor ez végleg eldőlt bennem. Mint sok más kisgyerek, természetesen én is a dinoszauruszok avatatlan professzora voltam, faltam a képeskönyveket és tucatjával sorakoztak nálam a műanyag-dinoszauruszfigurák. Az anyai nagyszüleim Ajka-Padragkúton éltek, én is ebben a takaros kis faluban nőttem fel. A környéken rengeteg eocén korú kőzetkibukkanás van, például a Pityer-dombon, vagy a Gyűr-hegyen. Emlékszem, kisgyerekként egy alkalommal egy eocén Nummulites-t vittem oda a nagyapámnak, majd amikor megkérdeztem, hogy mégis mi az, a nagyapám azt mondta, hogy Szent László pénze. Mondanom se kell, a válasz csak további kérdéseket vetett fel bennem. Úgy sejtem, ez az időszak, és az ehhez hasonló élmények vezettek rá arra, hogy ne csak úgy szeressem az ősállatokat, mint ahogy a kisgyermekek teszik, hanem arra is, hogy később a biológia és az ősállattan legyen maga a hivatásom is.


Mi az a legfontosabb dolog, ami miatt szereted a munkádat?

Sir David Attenborough mondta egy különleges dokumentumfilmsorozatában, hogy ha az ember a kalapácsával ráüt egy kőre, és abból előbukkan egy csiga vagy egy ammonitesz maradványa, akkor az övé az első emberi szempár, amely megpillantja azt. Sablonosan és talán kicsit szentimentálisan hangozhat, de úgy vélem, a keresés és találás örömei az egyik legősibb örömforrásaink, és nekem ez minden egyes, a mikroszkóp alatt talált halfoggal vagy tengerisün-tüskével megadatik. Olyan élmény, amit onnantól, hogy átéltem, már senki nem vehet el tőlem. Semmi pénzért nem adnám senkinek, minden nap úgy megyek be a munkahelyemre, mintha a vidámparkba mennék.


Ezt könnyen elhiszem, igazából én magam is sárgulok az irigységtől! És a cápa-téma hogy talált meg téged?

Hát, történetesen erre az egyre egészen pontosan emlékszem. Talán sokak számára ismerős a Határozó kézikönyvek sorozat „Ősmaradványok” című kiadványa. Én ezt még tizenéves koromban kaptam meg a szüleimtől, és gyakorlatilag mindenhová elvittem magammal, amikor kövületeket kerestem a Bakonyban. Életemben először ebben a könyvben láttam, hogy milyen sokfélék a porcoshalak fogai. Teljesen lenyűgöztek, a fogak némelyikét akkori ésszel fel se tudtam igazán fogni. Volt a könyvben rájafog, tehéncápafog, tigriscápafog, ezutóbbi a mai napig a legkedvesebb számomra minden találat közül a terepen. Persze, Ajka környékén jórészt eocén üledékes kőzetekkel találkoztam, nem számítva az ajkai kréta korú szénmeddőket, így igen csekély volt az esélyem, hogy én magam is találhassak egy fosszilis cápafogat. Ez a dolog egészen egyetemista koromig álom is maradt, 22 évesen találtam meg az első cápafogamat.

eletem_elso_capafoga_a_bakonyban.JPG"Életem első cápafoga a Bakonyban"


Hogyan tovább? Milyen új témákon dolgozol mostanában?

Természetesen újabb és újabb hazai mezozoós gerinceslelőhelyek nyomában vagyok, a kutatócsoportom tagjaival együtt. Ugyanakkor az olaszfalui kutatás tulajdonképpen még csak most kezdődött, minden egyes leiszapolt kilogramm kőzet potenciálisan egy kis, pár milliméteres fogat rejthet, ami napokra vagy hetekre elegendő gondolkoznivalót adhat.
Annak idején, az egyetemen recens pókokkal foglalkoztam, és ehhez kapcsolódóan most belevágtam a 2004-ben megszűnt ajkai kőszénbányászat mintegy melléktermékeként előkerült, késő-kréta korú ajkait borostyánkövek pókzárványainak leírásába. Nem épp határtudomány a cápákhoz képest, elismerem, de az én helyzetemben kézenfekvő volt, hogy a témával foglalkozhassak. Amolyan üdítő változatosságként tekintek rá, mellesleg a borostyánba zárt pókok sem kevésbé izgalmasak, mint a fosszilis cápák, vagy más őshalak.


Ezek után bármilyen újdonsággal jelentkezel, mi kíváncsian várjuk! Nagyon köszönöm, hogy beszélgethettem veled, és sok-sok sikert kívánok neked a Paleotóp stábja nevében is!

***

Forrás:

  • Szabo, M (2019). "A Late Jurassic (Kimmeridgian–early Tithonian) fish fauna of the Eperkés-hegy (Olaszfalu, Bakony Mts., Hungary): the oldest record of Notidanodon Cappetta, 1975 and a short revision of Mesozoic Hexanchidae". Palaeobio Palaeoenv. https://doi.org/10.1007/s12549-018-00368-x


***

Ha tetszett a cikk, iratkozz fel hírlevelünkre, hogy ne maradj le az új tartalmakról!


A bejegyzés trackback címe:

https://paleotop.blog.hu/api/trackback/id/tr7414750447

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

különvélemény 2019.04.10. 12:54:26

Én azt olvasom már évek óta, hogy ha a klímaváltozás miatt 1-2 fokkal emelkedik az átlaghőmérséklet, akkor vége lesz a világnak.
Tehát az, hogy itt korallzátonyok felett cápák úszkáltak, teljes képtelenség.
:))

ezneménvagyok 2019.04.10. 16:34:26

Nem a világnak lesz vége, csak annak az életnek, amiben most olyan remekül elvagyunk. 65 millió éve se a világnak lett vége, csak kicsit kellemetlen volt egy darabig létezni benne. Persze minden változáshoz hozzá lehet szokni, de az ilyesmi nem egy emberöltő alatt megy végbe, sajna. Akik az átmeneti korban élnek, azok általában rendesen megszívják, amíg alkalmazkodni nem tudnak az új feltételekhez. Sok fajnak meg egyáltalán nem is sikerül. Ahogyan most sem fog.

(Más téma, de az, hogy százmillió éve itt trópusi/szubtrópusi tenger volt, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy a bolygó klímája is eltért a mostanitól. Persze eltért, de a fő ok az, hogy az alattunk húzódó kőzetlemeznek ez a része jóval közelebb volt az egyenlítőhöz.)

coffos56 2019.04.10. 23:16:33

csak azt kérdezném : ezeknek a fogaknak nincs úgy gyökere min az emlősöknek ???

különvélemény 2019.04.10. 23:46:01

@ezneménvagyok:

Annyit nem mozdult, sőt kicsit északabbra voltunk.
Itt a hőmérsékleti ciklus az elmúlt 500 millió évről a Wikiről:

en.wikipedia.org/wiki/Geologic_temperature_record#/media/File:Phanerozoic_Climate_Change.png

Tehát én azon a véleményen vagyok, hogy inkább alkalmazkodni kellene, mint harcolni ellene, mert hiába vagyunk részben okozói, ne higgyük már el, hogy hirtelen akkora nagymenők lettünk, hogy a föld klímaváltozásait vissza tudjuk fordítani.
Ami a káros kibocsátást illeti, majd a technológia megoldja, semmiképpen sem a politikusok. Terjed az elektromos autó, a megújuló energiák, a fúziós reaktorral is próbálkozunk, addig az atom is jó, az tiszta, és a fűtőelemet is el lehet használni gyors reaktorban, ha nem lennének ellene a sötétzöldek, stb.
Ha az energia már Kardasev 1-skálán mozog, már a szeméttel sincs gond, mert plazmásítjuk, és akkor megvan az atomtiszta nyersanyag, stb..
Tehát nem populistán politizálni, meg nagyot mondani kellene a felső vezetésben, hanem technológiába fektetni a szívószálak betiltása helyett.

Juhász Bence 2019.04.11. 02:33:02

@coffos56: A cápafogaknak két gyökere van,de ezek nem olyan hosszúak,mint egy emlőséi. A nagyobb probléma az,hogy amikor a cápa elhullajtja a fogát,jellemzően a gyökeres rész az első,ami elkezd letörni-lekopni róla.Sokszor ezért nehézkes a meghatározás.

ezneménvagyok 2019.04.11. 10:43:14

@különvélemény: Itt ugye eleve az az első kérdés, hogy milyen arányban vagyunk a klímaváltozás előidézői. Szerintem nagy, mások szerint elenyésző. De akármekkora is a mi sarunk benne, azt ugyanúgy meg is tudnánk oldani, ahogyan előidéztük, csak akarat kellene hozzá. Ami láthatóan nincs.

De nem csak a hőmérséklet emelkedése a gond. A világ attól is pusztul (és mi vele együtt, csak még nem érezzük), hogy tönkretesszük a hosszú idő alatt létrejött ökoszisztémákat. Ahogy az előző hozzászólásban írtam, alkalmazkodni mindenhez lehet, de az lassan megy, a jelenlegi változás pedig túl gyors. Ehhez nem lehet alkalmazkodni. Ha van lehetőségünk ezt minimum lelassítani (ha teljesen megállítani vagy visszafordítani nem is), azért is mindent meg kellene tennünk, mert már az is javítaná valamelyest az esélyeinket.

Csak nézz meg egy mezőgazdasági területet. Az eredetileg ott élő fajok 99 százaléka eltűnt róla, az egy-két túlélő viszont annyira elszaporodott, hogy komoly gond lett belőlük (özönnövények, kártevők), és folyamatosan harcolni kell ellenük. Ez vár most ránk nagyban is.

A felmelegedéssel nem az a baj, hogy jövő ilyenkor mondjuk nem 15 fokot fog mutatni a hőmérő, hanem 16-ot, mert erre lehet azt mondani, hogy ugyan kit zavar? A baj ez a gyors és követhetetlen változás, ami egyrészt (az átmeneti időszakban) kataklizmákkal jár majd (illetve jár már most is), utána pedig olyan állapotok lesznek, amiket évmilliók alatt tud majd a bolygó helyrehozni. Annyi időnk pedig nincs, hogy azt kivárjuk. Ez a mi igazi gondunk.

Károly Darvin 2019.04.11. 13:58:25

@coffos56: Juhász Bence kommentjére is reagálva: a tehéncápaféléknek történetesen pont nem kétgyökerű a foga. Egyes primitív cápaformák gyökere nem osztható ágakra, másnéven lobákra. Ezeknek a fogaknak a gyökere lapos, a körvonala pedig lehet lekerekített vagy szögletes. Olyanok, mint egy tetőcserép. Persze ettől még csakugyan állati könnyen letörik róluk a korona, de hát ilyen ez a sport.
süti beállítások módosítása