A kutatók a valaha élt legnagyobb repülni képes állatokat magába foglaló Pterosauria rend új fajaként írták le azokat a maradványokat, amelyek nemrégiben az erdélyi Hátszeg medencében kerültek elő.

Ezzel a gazdag kréta időszaki gerinces leletegyütteséről híres régióból mindeddig előkerült pteroszaurusz fajok száma háromra emelkedett. A paleontológusok eddig még nem nevezték el az új fajt, ami a zsiráf méretű Hatzegopteryx és a kisebb Eurazhdarcho társaságához csatlakozik a rendszertan nagy könyvében.

Egyetlen fosszília, egy nyaki csigolya alapján írták le a leletet, ami alapján az mindenképpen megállapítható, hogy jóval kisebb pteroszaurusz volt, mint eddig leírt társai, és hogy a pteroszauruszok azhdarchidae családjába tartozott, amelyek amúgy meglehetősen nagy testű, karcsú és megnyúlt nyakú egyedekből állt. Tehát megjelenésével családján belül úgymond kivételt képezett. Ezek a pteroszauruszok – sok más állattal egyetemben – egy szubtrópusi ökoszisztémát alkottak élőhelyükön, amelyet az őslénytan szakirodalma ma Hátszeg szigetként ír le.

Nagyjából 66 millió évvel ezelőtt, a kréta időszak legvégén, a  jelenlegi Európa, Ázsia és Afrika egyes területeit borító Tethys tengerben számos szigetcsoport alakult ki, ezek egyike volt a Hátszeg sziget is, amelynek a szárazföldi élőlények fosszilizálódásához megfelelő helyen képződött üledékei jelenleg az erdélyi Hátszegi medencében találhatóak.

A 19. század legvégén a magyar szakirodalomban sokszor emlegetett Nopcsa Ferenc báró – akinek élete egyébként kalandregénybe illene – írta le az első gerinces maradványokat ezekből a rétegekből. Az őáltala felfedezett őshüllők is fura módon törpe jegyeket mutattak más helyekről előkerült dinoszauruszokhoz képest, ilyen volt pl. a Magyarosaurus, amelyet a Magyar Természettudományi Múzeum kiállításán is megtekinthetünk.

Nopcsa báró már akkor úgy vélte, hogy a kisméretű őshüllő leletek egy más ökoszisztémáktól való nagymértékű elszigetelődést, azaz izolációt jelezhetnek – mivel a szigeteken szűkebb források álltak rendelkezésre az élethez, a törzsfejlődés során a kisebb méretű egyedek élveztek előnyt, és maradtak fent. Ezen elméletével Nopcsa az elsők között vetette fel a törpe növésű élőlények élőhelyi adottságokhoz köthető ok-okozati összefüggését.

(Forrás)