A valaha felfedezett egyik legprimitívebb kígyófosszília arra utal, hogy a hüllők talán a szárazföldön fejlődtek ki, nem pedig a tengerben, ahogy korábban hitték.
Illusztráció - zöld fapiton (MTI-fotó: Kálmándy Ferenc)
A dinoszauruszok korában élt állat valószínűleg a lábukat elveszítő, üregásó hüllők egyik családjának leszármazottja. Mostanáig rejtélyt képezett, hol és hogyan váltak el a kígyók lábas rokonaiktól, a gyíkoktól.
A kutatás részleteit a Nature taglalta.
A kígyók eredetét övező vitát az átmeneti fosszíliák – azon leletek, melyek az élőlények két csoportjának jellegzetességeit hordozzák - ritkasága komplikálja. Az amerikai Wyoming állam keleti részéről előkerült új maradványok – melyek a 65-70 millió éve élt Coniophis precedens ősi kígyóhoz tartoznak – feltárhatják eme rejtélyt.
A fajt több mint egy évszázadon át egyetlen csigolya alapján ismerték, szinte semmit sem tudtak anatómiájáról vagy életmódjáról, nem is beszélve elhelyezkedéséről az evolúciós családfán. Nicholas Longrich, a Yale Egyetem kutatója és csapata további apró csontok azonosításával kezdhetett neki a részletesebb vizsgálatnak. Eme csontokat korábban gyűjtötték be, de sohasem tanulmányozták. A csontocskák - a felső és alsó állkapocs darabjai, fogak és még néhány csigolya - múzeumi gyűjteményekben lappangtak.
A csapat által végzett elemzés szerint a Coniophis ártéri környezetben élt, és „nem rendelkezett a vízi mozgáshoz szükséges adaptációkkal”.
Leírásuk szerint „átmeneti fajról van szó, mely a kígyószerű testet és a gyíkszerű fejet kombinálta, emellett valószínűleg aprócska lábakkal is rendelkezett”.
Az ősi hüllő apró mérete, valamint gerincének fizikai jellegzetességei üregásó létre utalnak. Állkapcsának elemzése pedig azt mutatja, hogy relatíve nagy, lágytestű zsákmánnyal táplálkozott. Nem rendelkezett viszont olyan, rugalmas állkapoccsal, mely a modern kígyóknak lehetővé teszi, hogy testméretüknél jóval nagyobb prédát nyeljenek le.
A kutatók szerint a korábbi adatokhoz képest ez az egyik legalaposabban feltárt kígyó a krétakorból (145 millió-65 millió évvel ezelőtti időszak). Az összes ismert Coniophis-fosszília a Wyoming keleti részén és Montanában elterülő ártéri környezetből származik, ugyanazon talajrétegekből, ahonnan az emlősök és szárazföldi gyíkok, többek között a T. rex és a Triceratops. Mindez arra utal, hogy a kígyók a szárazföldön fejlődtek ki, nem pedig tengerben - mondja a kutató. Szerinte lehet, hogy úszni is tudtak, de ehhez nem rendelkeztek adaptálódott jellegzetességekkel.
A Coniophis státusza mint a legprimitívebb kígyóé nem jelenti egyidejűleg azt, hogy a legidősebb, ismert kígyó is. Ehelyett olyan "élő fosszília" volt saját idejében, mely a fejlettebb rokonok mellett élt, valahogy úgy, mint ahogy a csimpánzok és az emberek ma is teszik. "Nem a modern kígyók közvetlen őse, de nagyon sokat elárul arról, milyen is lehetett az az ős. Rengeteg evolúciós lépés zajlott le körülötte" - mondja Longrich.
„A kígyók (Serpentes) genezise - mely a mozgás újszerű eszközeinek evolúciójával kezdődött, és amit a jóval nagyobb préda lenyelését elősegítő adaptációk kifejlődése követett - lehetővé tette, hogy a hüllők az ökológiai fülkék szélesebb tárházát aknázzák ki” – írják a kutatók a tanulmányban.
Forrás: BBC / hirado.hu
