Illusztráció: Andrey Atuchin / eartharchives.org
A bolygón, ahol élhetünk, hatalmas szerencsénkre úgy 4 milliárd éve az élettelen kémiai részecskék anyagcserére és reprodukcióra képes sejtekké alakultak, és ebből hosszú-hosszú idő alatt elképesztő változatosságú és fejlettségű élővilág fejlődött ki. Ilyen bolygóból - bármennyire is próbálunk másikat találni - a mai ismereteink szerint mindösszesen egy van. Épp úgy mint anyából. Talán ezért is hívjuk Földanyának.
Az őslénytan (paleontológia) az a tudomány, amely az élővilág fejlődéstörténetének eseményeit, és azoknak az egykori környezetre gyakorolt hatásait vizsgálja a régmúlt legkézenfekvőbb emlékei, az ősmaradványok segítségével.
A Paleotóp blogot egy lelkes amatőr természetbúvár szerkeszti, aki szeretné az ősélettel kapcsolatos érdekes történeteket és kutatási eredményeket testközelbe hozni azok számára is, akik eddig nem sokat hallottak erről az izgalmas tudományágról. Meg szeretné mutatni minél több embernek, hogy az élővilág története, ami egyben nekünk, embereknek is az őstörténetünk, mennyi lebilincselően érdekes fejezettel gyarapodott azalatt a felfoghatatlanul hosszú idő alatt, amíg az első egysejtű élőlényektől eljutott a ma ismert bioszféra varázslatos sokféleségéig.
A Paleotóp őslényblog az amatőr ismeretterjesztő internetes médiumok körében eddig nem látott fejlődést ért el az elmúlt években, lelkes olvasóközönsége rövid idő alatt elérte a több tízezret.
Tarts velünk te is, nem bánod meg!
A blog szerzőjéről
Hat éves voltam már jó régen, amikor az akkoriban népszerű Süni Természetbúvár Magazin egyik számában a két rivalizáló vadnyugati őslénykutató, Marsh és Cope harcos versengéséről szóló izgalmas, egy oldalas képregényre bukkantam. Annyira lenyűgözött az egyik képkockán látható kisebb személyautó nagyságú, félig kiásott Triceratops csontváz, hogy azonnal felkerekedtem, és meg sem álltam egészen a közeli játszótér szánkózódombjáig. A domb alakja alapján abban reménykedtem, hogy az egész tulajdonképpen nem más, mint egy eltemetett Brontosaurus, és nekem csak kicsit meg kell bolygatnom a bezáró anyagot a homokozólapáttal, hogy felszínre bukkanjanak A Csontok. Elő is került néhány: valószínűleg a környéken lakó valamelyik buksikutya áshatta el féltve őrzött vasárnapi ebédből származó lapockamaradékát, bízván abban, hogy senki nem orozza el előle a következő sétáig. Szegény ezt a csontot csúnyán bebukta, nekem pedig ez volt életem első őslénytani terepmunkája. A brontosaurus nem lett meg, de az érzés, hogy kövületek felkutatásával olyan korokba nyerhetünk bepillantást, amikor az ember még nem is létezett, magával ragadott.
Pár évvel később, az általános iskola vége felé csatlakoztam a helyi földrajz szakkörhöz, ami újabb lendületet adott a lelkesedésemnek. A tantermi foglalkozásokon kívül terepre is mentünk, valódi kövületeket is találtunk, ami a húslevescsont után komoly előrelépésnek számított. Ettől kezdve már igazi kövületvadásznak mondhattam magam, és sokszor jártuk a vidéket fosszíliák után kutatva.
16 évesen, 1996 augusztusában aztán olyat találtam, ami minden várakozásomat felülmúlta. Egy unokatestvéremmel közös gerecsei mountain bike túra során teljesen véletlenül az amúgy szigorúan védett Pisznice hegy egyik elhagyott kőfejtőjébe tévedtünk. Ha már ott voltunk, gondoltam, végigpásztázom a környéket, hátha beleszaladok valami jóféle ammoniteszbe. Nos, ammoniteszt nem találtam, viszont az év őslénytani szenzációjára, egy 180 millió éves tengeri őskrokodil gyönyörű állapotban fennmaradt fogára és egy bordájára bukkantam az egykori bánya törmelékes lejtőjén. Miután sikerült beazonosítani honnan, a sziklafal melyik rétegéből potyogott le ez a két apró részlet, előkerülhetett a ritka lelet majd minden porcikája, ami hazánk első mezozoós krokodil lelete, és az első nagyobb jura időszaki gerinces testfosszíliája volt akkoriban, illetve amely azóta is megtekinthető a Magyar Természettudományi Múzeum állandó kiállításán.
Igaz, ebben az időszakban földtudományi fakultációs iskolába jártam és paleontológusnak készültem, az élet végül úgy hozta, hogy nem ezt a szép szakmát választottam pályámul. Totálisan mást csinálok. A bioszféra iránti tiszteletem és az élettel kapcsolatos tudományok iránti érdeklődésem azonban megmaradt, ma is lelkes amatőrként igyekszem naprakészen tartani magam az élet fejlődéstörténetével foglalkozó kutatásokkal kapcsolatban. Úgy gondolom, hogy azok az emberek, akik fogékonyak a természettel kapcsolatos tudományokra, jobban szeretik és tisztelik az élővilágot és környezetünket. És amit szeretsz, azt nem hagyod tönkretenni. Az én esetemben a Süni Magazin képregényének hatására 32 éve elinduló folyamat egy olyan egyéniséget eredményezett, aki imádja a természetet, és ahol tudja, védi is azt. Nem titkolt célom, hogy a 2012-ben megalapított Paleotóp bloggal az utánunk következő generációk apró tagjait, vagy akár „kifejlett egyedeit” is hasonló útra tereljem.