A kacsacsőrű emlősre hasonlíthatott a különös tengeri hüllő
2019. január 26. írta: Fitos Attila

A kacsacsőrű emlősre hasonlíthatott a különös tengeri hüllő

Az ősvilág fura szerzetei sorozat

Meglehetősen nagy volt eddig a ’fejetlenség’ az egyik legősibb halgyík, az Eretmorhipis háza táján, eddig előkerült kövületeik ugyanis mind koponya nélkül maradtak ránk. Nemrégiben azonban bejelentettek két új példányt, amelynél már tanulmányozhatók a fej anatómiai bélyegei is, és ez alapján a kutatók meglepő feltevéssel álltak elő: a különös kis tengeri hüllő mind kinézetében, mind életmódjában hasonlíthatott a ma élő kacsacsőrű emlősre.

A nagyjából 252 millió évvel ezelőtt bekövetkezett perm végi kihalás eredményeként földtörténeti léptékben nézve egy szempillantás alatt eltűnt bolygónk tengeri állatfajainak 96%-a. A kihalást követő földtörténeti időszak, a triász során az élővilág – egyes feltételezések szerint a sarki területekről kiindulva – fokozatosan regenerálódott, amelynek során az élőhelyeket új típusú állatok is hatalmukba keríthették. Nem sokkal a kihalás után jelent meg a hüllők egy új csoportja, amelynek képviselői feladták addigi szárazföldi élőhelyüket, és – a mai cetfélék emlős elődeihez hasonlítva – fokozatosan meghódították a tengereket, hogy aztán fejlődési vonaluk végén olyan állatok jöjjenek létre, mint amilyenek a delfinekhez hasonló ichthyoszauruszok. Ennek az átalakulásnak az egyik bölcsője a legújabb kutatások szerint a mai Kína egykor sekélytengerrel borított területe lehetett, ahonnan a kora-triászból több ősi típusú tengeri hüllő kövülete is előkerült. Az egyik ilyen Ichthyosauromorpha – azaz halgyík-formájú – élőlénycsoport a Hupehsuchiák rendje, amelynek tagjai mind a többi ősi, mind a későbbi fejlett halgyíkokhoz képest igen különös formát mutatnak. Ormótlan testükhöz képest fejük kisméretű, nagy lapát uszonyai viszont jóval méretesebbnek tűnnek az indokoltnál. Bizonyos nemzetségei, mint például a rend nevét is adó Hupehsuchus – a nevét is ihlető kínai Hupej tartomány kivételes lelőhelyeinek köszönhetően – kifejezetten jó megtartású fosszíliák formájában maradt fenn az utókor számára, rekonstrukciójuk így kis túlzással gyerekjáték volt a szakemberek számára. Van azonban egy olyan nemzetsége ennek a csoportnak, amit eddig kizárólag koponya nélkül megőrződött kövületek alapján ismertünk. A 70 cm hosszú, és testéhez képest hatalmas evezőszerű végtagjaival, valamint a Stegosauruséhoz hasonló háti páncéllemezeivel meglehetősen rendhagyó formának számító Eretmorhipis eddig előkerült két példánya közül az elsőt még 1991-ben fedezték fel, de tudományos leírására egészen 2015-ig várni kellett. Ez az elsőként megtalált darab volt egyben a legjobb megtartású is, ugyanis a koponyát leszámítva a csontváz minden más eleme fennmaradt. Ez adta a pár éve leírt nemzetség és faj, az Eretmorhipis carrolldongi (Chen et al., 2015) holotípusát is, mivel a másik fosszília csupán néhány háti csigolyát és a végtagok részleges maradványát tartalmazta.

50708388_953265698396651_1128505809529995264_o.jpgAz Eretmorhipis carrolldongi művészi rekonstrukciója a legújabb tanulmány alapján (forrás: Junseok Choi)

A Scientific Reports című tudományos folyóiratban csütörtökön nyilvánosságra hozták két új kövület leírását, amelyeket még tíz évvel ezelőtt fedezett fel a Kínai Geológiai Intézet kutatócsoportja a Hupej tartomány nyugati részén fekvő Hekou városának egyik 250 millió éves, alsó-triász sekélytengeri kőzeteket feltáró kőfejtőjében. Az új példányokat egyértelműen az Eretmorhipis nemzetségbe sorolták, és hatalmas jelentőségüket az adja, hogy bár ezek sem teljes csontvázak – az egyik a végtagok kisebb elemeit nélkülözi, a másik csak a test elülső részéből áll –, mindkét fosszília megőrizte a koponya részleteit. Az ezen végzett vizsgálatok pedig meglepő eredményeket hoztak.
Mint kiderült, az állat fejének orr-része olyan megnyúlt villa alakú csontkinövés volt, amely egy porcszövetekből álló, lapos csőrszerű képződmény megtartására szolgálhatott. Van egy ma is élő lény, amelynek a koponyája zavarba ejtően hasonló bélyegeket mutat: ez az Ausztrália keleti partvidékének édesvizeiben élő extravagáns tojásrakó, a kacsacsőrű emlős (Ornithorhynchus). A kutatók az Eretmorhipis és a kacsacsőrű emlős koponyájának összehasonlító elemzése során megállapították, hogy a fent említett vékony csontnyúlványok által közrefogott öblös üreg, és az orrnyílásokhoz közeli ízesülési pontok is arra utalnak, hogy a néhai tengeri hüllőn egy ilyen lapos, csőrszerű képződmény ékeskedhetett.

skull1.jpgAz újonnan leírt Eretmorhipis koponyájának fosszíliája és vetületi ábrája (forrás: Cheng L. et al, Scientific Reports)

Ráadásul a mai tojásrakó emlősökkel való hasonlóság nem merül ki ebben az egy sajátosságban. A koponya mérete – ez nem lepte meg a kutatókat – az Eretmorhipis többi rokonához hasonlóan rendkívül kicsi a test egészéhez képest. A tanulmány szerzői szerint azok a ma élő vízi állatok, amelyeknél testükhöz képest arányaiban kisebb a fejméret, nem rendelkeznek jó hallással, ugyanis nem tud olyan fejlettségű hallószerv kialakulni, amely képes a vízben ötször gyorsabban terjedő hang érzékelésére. A látással is gondjai lehettek a kis halgyíknak, az újonnan felfedezett koponyán a szemüreg mérete még a szintén apró szemekkel bíró rokon Hupesuchuséhoz képest is fele akkora. Nagyon valószínű, hogy ez az érzékszerve is teljesen elcsökevényesedett, és az Eretmorhipis szinte teljesen vak lehetett.
Érdekes módon a kacsacsőrű emlősre is igaz az érzékszervek ilyen mértékű hiányossága. Az ausztrál különc hátrányos helyzetét egy szerfelett speciális megoldással küszöböli ki: az elektromosságot hívja segítségül. Csőrének mindkét felületén körülbelül negyven-negyvenezer, vízszintes sorokba rendezett elektromos érzékelő és további harmincezer nyomásérzékelő pálcika található. A két sejtfajta az ember látókérgére emlékeztető módon rétegződik a csőr felületén, és az agy tevékenységének jelentős részét az ezektől kapott információk feldolgozása köti le. Úgy tűnik, a kétféle adat együttes feldolgozásával a kacsacsőrű emlős egyfajta "víz alatti térlátásra" tesz szert. Az elektromos érzékelők felfogják az egészen kis állatok egészen kis izommozgásai keltette jeleket is, a nyomásérzékelők pedig a vízben álló, lebegő, illetve mozgó dolgokról visszaverődő hullámokat észlelik. A kétféle információ együttes feldolgozása lényegesen jobb képalkotást tesz lehetővé a zavaros vízben, mint a látás.

190906_web.jpgBalra egy ma élő kacsacsőrű emlős (Ornithorhynchus), jobbra egy Eretmorhipis koponyájának vázlatos ábrája (forrás: Cheng L. et al, Scientific Reports)

Természetesen fosszilizálódott lágyszövetek hiányában nincsenek egyértelmű bizonyítékok arra vonatkozóan, hogy az Eretmorhipis is hasonló képességekkel szerezte volna táplálékát, de az anatómiai jegyek hasonlósága nem zárja ki a lehetőséget. A környezet pedig, ahonnan a halgyík kövülete előkerült, egy hatalmas területen elnyúló, rendkívül sekély vízű tengeri plató volt a kora-triász során, amely alkalmas lehetett az olyan részleges vízi életmódra, mint amilyet ma a kacsacsőrű emlősnél tapasztalunk – igaz, utóbbi édesvízekben – folyókban és tavakban él.

eretmorhipis-carrolldongi-fossil_1.jpg

Az Eretmorhipis carrolldongi újonnan leírt fosszíliája (forrás: Cheng L. et al, Scientific Reports)

Tehát a koponya bélyegei, a kisméretű szem és a csőr vázelemei, valamint az egykori őskörnyezet, amiben az állat élt, mind arra utalnak, hogy az Eretmorhipis a kacsacsőrű emlőséhez hasonló anatómiával és életmóddal rendelkezett. Ennek rendkívüli jelentősége lehet az állatok evolúciójának kutatásában is. Az Eretmorhipis ugyanis 250 millió évvel ezelőtt élt, azaz mindössze 1-2 millió évvel a nagy perm-triász kihalás után járunk. Ez alatt a földtörténeti léptékben elképesztően rövid idő alatt ezek szerint nem csak a hüllők tengeri életmódhoz való alkalmazkodása zajlott le, de az új élőlénycsoport rendkívül gyorsan specializálódott is az egyes ökológiai fülkékhez való alkalmazkodással, és az Ichthyosauromorphák kládja életmód tekintetében is meglepően gyorsan változatossá vált.

***

Ha tetszett a cikk, iratkozz fel hírlevelünkre, hogy ne maradj le az új tartalmakról!


 

Források:

  • A University of California sajtóközleménye
  • Chen, X.-H., Motani, R., Cheng, L., Jiang, D.-Y. & Rieppel, O. A new specimen of Carroll’s mystery hupehsuchian from the Lower Triassic of China. PLoS One 10, e0126024, https://doi.org/10.1371/journal.pone.0126024 (2015).
  • Cheng, L., Motani, R., Jiang D.-Y., Yan C., Tintori, A.& Rieppel, O. Early Triassic marine reptile representing the oldest record of unusually small eyes in reptiles indicating non-visual prey detection. Scientific Reports (2019) 9:152 | DOI:10.1038/s41598-018-37754-6

A bejegyzés trackback címe:

https://paleotop.blog.hu/api/trackback/id/tr3314588588

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.