Elődeinkkel szívhatott egy levegőt az utolsó egytülkű rinocérosz
2018. december 04. írta: Fejes Valentin

Elődeinkkel szívhatott egy levegőt az utolsó egytülkű rinocérosz

Pár éve kisebb szenzációként járta be a világot a hír, miszerint a gyakran szibériai unikornisként emlegetett Elasmotherium a korábban gondoltaknál sokkal később halhatott ki. Ezt az elképzelést erősítették meg nemrég a szakemberek a Nature Evolution & Ecology által publikált tanulmányban, de emellett a három és fél tonnás óriás családi kapcsolatait ugyancsak feltérképezték.

Az eddig feltárt leletanyagból kiindulva a hatalmas növényevő meglehetősen ritka jelenségnek számíthatott, elterjedési területe eléggé szűkösnek mondható – maradványaira csupán Ukrajnában, Azerbajdzsánban, Kazahsztánban, Mongóliában, valamint Oroszország középső és nyugati részein kívül Kína északi térségében bukkantak rá. Az Elasmotherium a végtelen sztyeppéket róhatta, a fogain elvégzett elemzések eredményeire támaszkodva táplálékának zömét szárazságtűrő fűfélék adhatták. Egyes becslések alapján eme orrszarvú egyetlen, impozáns tülke akár a két méteres hosszúságot is elérhette.

elasmotherium_willem_van_der_merwe.jpg

Willem van der Merwe illusztrációja a szibériai unikornisról

A nemzetközi kutatócsapat tagjai összesen 23 példány maradványait vetették górcső alá, s kezdésként azok korát igyekeztek meghatározni a szénizotópos módszer alkalmazásával. Mint kiderült, a rinocéroszok 35–39 ezer éve pusztulhattak el, ezért a sokáig uralkodó elméletet, ami hozzávetőlegesen 200 ezer évvel ezelőttre datálta letűnésük idejét, végleg megdöntöttnek tekinthetjük. Az őslénykutatóknak munkájuk során elsőként sikerült DNS-t kinyerniük Elasmotherium-csontokból, majd az ebből fakadó új információk segítségével hamar sort kerítettek a faj pontosabb rendszertani hovatartozásának megállapítására. A vizsgálat szerint nemzetsége fejlődési vonala viszonylag korán, mintegy 43 millió éve ágazhatott el a ma ismert orrszarvúakétól, közeli rokonainak a szintén kihalt gyapjas orrszarvú (Coelodonta antiquitatis) mellett a napjainkra súlyosan veszélyeztetetté vált szumátrai orrszarvú (Dicerorhinus sumatrensis) bizonyult. „Ennek tükrében a szibériai unikornis sokkal távolabb áll a szélesszájú orrszarvútól, mint mondjuk az emberek a majmoktól” – nyilatkozta a tudományos dolgozat társszerzőjeként jegyzett Dr. Kieren Mitchell, a University of Adelaide munkatársa.

elasmotherium_petheo_balazs.jpg

Egy Elasmotherium kardfogú macskafélékkel néz szembe (Petheő Balázs illusztrációja)

Bár utolsó mohikánjaik még találkozhattak közvetlen eleinkkel, a faj sorsát nagy valószínűséggel mégsem ők, hanem a klímaváltozás, pontosabban annak közvetlen következményei pecsételhették meg. A legutóbbi glaciális maximum alatt (mely körülbelül 27 ezer évvel ezelőtt érhette el tetőfokát) az otthonául szolgáló nyílt, füves vidékek örökkön fagyos pusztákká alakultak át, ehhez a helyzethez pedig csak kevesen tudtak alkalmazkodni.

***

A szöveg forrásai:

Willem van der Merwe DeviantArt-profilja

Petheő Balázs DeviantArt-profilja

A bejegyzés trackback címe:

https://paleotop.blog.hu/api/trackback/id/tr5714417836

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kugi · http://kugi.blog.hu 2018.12.05. 11:09:44

Félelmetes látvány lehetett!

Fejes Valentin 2018.12.05. 12:49:47

@kugi: Az biztos! Azt írták még (bár ide most nem került), hogy fürgén kapkodhatta a lábait, szóval bárki és bármi a saját érdekében jobban tette, ha tartja ettől a jószágtól azt a bizonyos minimum három lépés távolságot!

Kard 2018.12.05. 13:08:45

Egyes kínai majmok mit nem adnának egy ilyen tülökért abban a hitben hogy ettől majd nagyobb lesz a pöcsük.

Fejes Valentin 2018.12.05. 13:28:58

@Kard: Tuti abba a hitbe ringatnák őket, hogy akkora lesz nekik, mint az Elasmotherium tülke lehetett. ;)

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2018.12.05. 17:01:41

miért kell ez a fészbúkos b.szogatás?

Provokat Úr 2018.12.05. 18:47:30

@Fejes Valentin: Ja és utána kereshetnének egy kék bálnát, hogy használhassák a bránerjüket! :-)

ételizésítő 2018.12.07. 01:37:30

@Comandante en Jefe:
Szerintem az Index ezzel köszöni meg, hogy pénzt adtok nekik.

ezneménvagyok 2018.12.14. 03:58:03

A cseh Josef Augusta már a hatvanas években az ukrajnai sztyeppéken feltűnt első modern emberek kortársaként ír róla.