A csillapíthatatlannak tűnő dinoszaurusz-láz margójára
2018. július 02. írta: Fejes Valentin

A csillapíthatatlannak tűnő dinoszaurusz-láz margójára

Richard Owen brit anatómus a páncélos testű Hylaeosaurus, a hüvelyktüskés Iguanodon és a ragadozó Megalosaurus megkövesedett maradványainak alaposabb szemrevétele után 1841-ben állt elő ötletével a szigetország tudósainak egyik gyűlésén. A közös ismertetőjegyekre hivatkozva azt javasolta, hogy ezeket a mára kihalt lényeket egy új csoportba kellene sorolni, méghozzá a dinoszauruszok közé. A XIX. század óta tudásunk rengeteget gyarapodott a földtörténeti középkor koronázatlan királyaival kapcsolatban – az idő folyamán elméletek tucatjai, sőt, százai láttak napvilágot, amik (megalapozottságuktól többé-kevésbé függetlenül) szinte teljesen feledésbe merültek, vagy épp ellenkezőleg, mély gyökeret eresztve a mai napig fennmaradtak.

iguanodon_az_evszazadok_alatt_davide_bonadonna.jpg

Az Iguanodon a frissülő fejlemények tükrében folyamatosan alakult át szemeink előtt (Davide Bonadonna illusztrációja)

Csupán egyetlen dolog látszik változatlannak: a töretlen népszerűségük. Szakértők és lelkes amatőrök, fiatalok és idősebbek generációit egyaránt rabul ejtette már a dinoszauruszok máig javarészt ismeretlen világa. Jelen cikkünk a megszokottnál talán nagyobb lélegzetvételű, de még így is éppencsak érinti azokat az általánosabb témaköröket, melyek a Jurassic World: Bukott birodalom című film vonatkozásában megfordulhatnak a fejekben. Mi a helyzet manapság a hozzájuk kötődő kutatásokkal? Mennyiben járult hozzá a Steven Spielberg nevével fémjelzett kasszasiker ahhoz, hogy közismertté váljanak? Okozhat-e gondot a paleontológusoknak, ha abból a bizonyos csapból víz helyett is dinoszaurusz folyik? Ezekre a kérdésekre igyekszünk kellően kimerítő válaszokat adni a következőkben.

 

A felfedezések aranykorát éljük

„Ebben a tekintetben valóban virágkorról beszélhetünk. Majd’ kéthetente találunk egy addig ismeretlen fajt. Több új dinoszauruszt neveztünk el az elmúlt húsz évben, mint az előző százban. Ez hihetetlen!” – áradozott David Evans, a University of Toronto professzora. Az öröm abszolút érthető, pláne akkor, ha azt néhány számadattal próbáljuk meg még inkább elképzelhetővé tenni. A Triceratops szűkebb-tágabb családja 2002 óta több, mint ötven új taggal gyarapodott, gallérjaik alakja és díszítettsége sokszor minden képzeletet felülmúl. Pár nemzetség, esetleg faj története az adott múzeumokhoz kapcsolódik szorosabban: néha csak évtizedekkel később, egy alaposabb vizsgálatot követően jönnek rá arra, hogy a korábbi beazonosítás téves volt. Az utóbbi évtizedben Dél-Amerika földje többek között a negyven leírt titanoszaurusz révén lett híres, ezeket a bolygónkon valaha élt legnagyobb szárazföldi állatokként tartják számon. Kína az 1990-es évek elejétől fogva robbant be igazán a köztudatba, legfőképp Liaoning tartomány tollas dinoszauruszainak köszönhetően. Az említetteken kívül három nagyobb kategóriába sorolhatjuk azon okokat, amikért napjainkban a dinoszauruszokhoz köthető felfedezések aranykorát ünnepelhetjük.

kosmoceratops-_roman_garcia_mora.jpg

A Kosmoceratops egyik példányának töredékes maradványai 75 évig pihentek félreazonosítva egy albertai (Kanada) múzeum gyűjteményében (Román García Mora illusztrációja)

A legtöbb könyvben, mikor a fontosabb lelőhelyek jönnek szóba, Mongólia és az észak-amerikai földrész garantáltan kiemelt figyelmet kap – míg előbbinél a lengyel csapat 1963 és 1971 közötti, a Góbi sivatag területén végzett munkáját emelik ki, addig az utóbbinál Cope és Marsh világhírű rivalizálását, az úgynevezett csontháborút szokás emlegetni. Azóta Ausztrália és a Déli-sarkvidék is színhelyéül szolgált az efféle kalandoknak, Afrika pedig a dinoszauruszok eredetének felkutatása miatt vált érdekessé az őslénykutatók szemében. Erre a térképre szerencsére hazánk, Magyarország ugyancsak felkerült, méghozzá az iharkúti ásatások során megtalált leletek kapcsán. Nehéz lenne eldönteni, melyik közülük a leginkább kiemelkedő: az Ajkaceratops, a Bakonydraco, a Hungarosaurus és az Iharkutosuchus, valamint a Pannoniasaurus mindegyike világviszonylatban is jelentős, így méltán lehetünk büszkék az expedíció eddigi eredményeire.

eletkep_a_2009-es_iharkuti_asatasrol_magyar_dinoszaurusz-kutato_expedicio.jpg

Életkép a 2009-es iharkúti ásatásról (fotó forrása: a Magyar Dinoszaurusz-kutató Expedíció honlapja)

A bakonyi dinoszauruszok és szomszédságuk

 

Ősi Attila, az ELTE geológusa a Magyar Dinoszaurusz-kutató Expedíció vezetője. Barátjával, Torma Andrással fedezte fel a bakonyi dinoszaurusz-lelőhelyet 2000-ben. A mintegy 85 millió évvel ezelőtti térképen hiába keresnénk a mai Európa arculatát, annak helyén ugyanis egy szigetcsoport terült el, ahol szubtrópusi klíma uralkodott, és melynek partjait a Tethys-óceán mosta. Ezek egyikén tengették mindennapjaikat a bakonyi dinoszauruszok és kortársaik.

iharkut_sziget_pecsics_tibor.JPG

A bakonyi dinoszauruszok és szomszédjaik otthona valahogy így nézhetett ki (Pecsics Tibor illusztrációja)

Ugyan nem rendelkezett fenséges gallérral vagy szarvakkal, az Ajkaceratops kozmai a tülkös dinók (Ceratopsia) egyik korai képviselője. Elődei valószínűleg Közép-Ázsiából származnak, innen vethették meg lábukat idővel az „Öreg Kontinens” földjén is. Az állkapcsának elülső, papagájcsőrre emlékeztető töredékeiről készült leírást a világ egyik legnevesebb szaklapja, a Nature publikálta.

ajkaceratops_pecsics_tibor.JPG

Ajkaceratopsok magaslati levegőn (Pecsics Tibor illusztrációja)

Legfeljebb négy méteres szárnyfesztávolságával a Bakonydraco galaczi nem számított a legnagyobb pteroszaurusznak – a valamivel később élt óriások, mint például a Quetzalcoatlus vagy a Hátszegi-medencéből ismert Hatzegopteryx körülbelül négyszer akkorák lehettek. Rendszertani besorolása egyelőre vitatott: bár gyakran az azhdarchidák közé sorolják, mások szerint az egyik utolsó tapejaridát (a Tapejaridae család tagját) láthatjuk benne. Tömegével kerültek elő maradványaik, ebből kifolyólag gyakran fordulhattak meg a folyók és tavak vidékén, akárcsak napjaink vízimadarai.

ket_bakonydraco_pecsics_tibor.JPG

Két Bakonydraco a hullámzó tenger felett (Pecsics Tibor illusztrációja)

A Hungarosaurus tormai orrától a farka végéig 4–4,5 méter hosszúra nőhetett meg, vastag bőrében övekbe rendeződve ültek a kisebb-nagyobb csontelemek (idegen szóval oszteodermák). Mozgékony állkapcsával kitűnt a páncélos dinoszauruszok közül, ennek segítségével hatékonyan őrölhette meg táplálékát. További ritkaságszámba menő tulajdonsága, hogy mellső és hátsó végtagjai nagyjából ugyanolyan hosszúak voltak, így meglehetősen gyorsan szedhette lábait.

iharkuti_fauna_hungarosaurus_pecsics_tibor.JPG

Az iharkúti fauna néhány tagja, előtérben a Hungarosaurussal (Pecsics Tibor illusztrációja)

A tömpe orrú, maximum egyméteres Iharkutosuchus makadii nyilván nem impozáns méretei révén vált a néhai iharkúti fauna fontosabb tagjává. A legtöbb krokodilfélével ellentétben képes volt alaposan megrágni eleségét, mielőtt lenyelt egy-egy adagot. Állkapcsában nagy, lapos és apró kúpokkal borított őrlőfogak ültek, amik a rágás következtében ugyan folyamatosan koptak, de az elhasználódottakat egész életében újakra cserélhette le.

iharkutosuchus_foxemys_pecsics_tibor.JPG

Iharkutosuchus egy Foxemys trabanti teknős társaságában (Pecsics Tibor illusztrációja)

Hosszú, oldalról lapított farkával szelhette a habokat a varánuszokkal közeli rokonságban álló Pannoniasaurus inexpectatus. Fiatal és teljesen kifejlett egyedek fosszíliáit egyaránt megtalálták, ami bizonyíthatja, hogy a tengerek helyett inkább a folyókat választották otthonuk gyanánt, nem pusztán időszakosan vándoroltak fel oda – ehhez foghatót addig nem tapasztaltak a moszaszauruszok körében. A felnőtt példányok akár egy nagy fehércápa méreteit (a 6 méteres testhosszt) is elérhették, a csúcsragadozók szerepkörét tölthették be.

pannoniasaurus_pecsics_tibor.jpg

Pannoniasaurus egy kajmánhalat zsákmányol (Pecsics Tibor illusztrációja)

Mindössze egyetlen fogára bukkantak rá a hosszú nyakú és farkú titanoszaurusznak, felfedezése mégis hatalmas űrt töltött be a tudomány szempontjából – ezt a kijelentést ezúttal szó szerint értelmezhetjük, mivel 2017 júniusát megelőzően mindössze lábnyomok utalhattak a szauropodák létezésére Európában egy körülbelül 20 millió éves szakaszban, a középső cenománi és a késő kampániai korszakok között. A hatalmas növényevők kezdetlegesebb formáit testesíthették meg, ami nem lenne meglepő, hiszen a szigeteken az ősibb csoportok utolsó mohikánjai gyakran évmilliókig élnek teljes elszigeteltségben. magyar_titanoszaurusz_pecsics_tibor.jpg

Az iharkúti titanoszaurusz első rekonstrukciója (Pecsics Tibor illusztrációja)

A különböző munkálatok sokszor végződhetnek nem várt, de igencsak kellemes meglepetésekkel. Shawn Funk nehézgépkezelő ilyesminek lehetett tanúja, amikor évekkel ezelőtt, 2011. március 21-én valami szokatlanul keményet fordított ki markolójának kanalával az olajhomokból. A Suncor alkalmazottja álmaiban se nagyon gondolhatta volna, mi lesz ennek a történetnek a vége – a Fort McMurray-től mintegy 21 kilométerre északra elhelyezkedő bánya az egyik legjobb megtartású kövületet őrizte magában, ami páncélos dinoszaurusztól eddig előkerülhetett. A Borealopelta markmitchelli faji megnevezésével Mark Mitchell előtt szerettek volna tisztelegni. A végtelenül türelmes, ugyanakkor hangyaszorgalmú preparátornak öt esztendő alatt, összesen hozzávetőlegesen 7000 óra igénybevételével sikerült kiszabadítania a fosszíliát kemény kőzetbörtönéből. Ezután a tanulmányozáskor mindent megtettek annak érdekében, hogy a lehető legapróbb részletekig megismerhessék a hatalmas őslényt. Egyebek mellett nagy bizonyossággal sikerült megállapítaniuk testének mintázatát, sokat elárulva ezzel életmódjáról a szakértőknek.

borealopelta_kovulete_royal_tyrrell_museum_of_palaeontology.jpg

A Borealopelta markmitchelli maradványai (fotó: Royal Tyrrell Museum of Paleontology)

mark_mitchell_munka_kozben_robert_clark.jpg

Mark Mitchell munka közben – mikor a Royal Tyrrell Museum munkatársa meghallotta a jó hírt, miszerint áldozatos munkáját meghálálva róla nevezték el a páncélos dinoszauruszt, az elmondások alapján karjait a magasba emelve kiáltott fel váratlan örömében (Robert Clark fényképe)

borealopelta_markmitchelli_julius_csotonyi.jpg

Julius Csotonyi illusztrációja a Borealopelta markmitchelliről

A nagyteljesítményű berendezések használata és a korszerű módszerek alkalmazása lehetővé tette a megkövesedett maradványok górcső alá vételét olyan módon, hogy azokban ne keletkezhessen semmiféle kár. A CT-készülékek kitüntetett figyelmet érdemelnek, hiszen olyan titkokat tudhatunk meg általuk, melyeket évtizedekkel ezelőtt esélyünk se lett volna. Ennek következtében a magukat makacsul tartó tévhiteket könnyedén szét lehet oszlatni. Egyre többen kezdik megérteni például, hogy az egyik legikonikusabb húsevő, a Tyrannosaurus rex fejlett érzékszervekkel rendelkező vadász és nem agyatlan, mindenre és mindenkire alaposabb indok nélkül rárontó gyilkológép volt a valóságban.

Részlet a The Real T. rex With Chris Packham című dokumentumfilmből: Lawrence Witmer szemlélteti a műsor házigazdájának, milyen részletekre derülhet fény a legmodernebb eljárások alkalmazásával

A végső, de mégsem utolsó szempont összetettsége miatt külön fejezetet igényel. Minden bizonnyal ez lesz az, amivel legtöbb olvasónk azonosulni tud majd legalább egy kis mértékben.

 

Az élet utat tör – akárcsak a dinoszauruszok

Michael Crichton regényének történetét – ami nálunk Őslénypark címen vált ismertté – nem csak a fanatikusok fújhatják kívülről. John Hammond, a pénzben dúskáló milliomos mer nagyot álmodni, és egy nap úgy dönt, létrehozza a Föld legszenzációsabb attrakcióját, egy hús-vér dinoszauruszokkal benépesített parkot. A hivatalos nyitás előtt meghív magához néhány vendéget is, ám egy váratlan fordulat következtében minden a lehető legrosszabbra fordul, elszabadul a káosz. A kötetet felhasználva később elkészült a mozis adaptáció, a legendás Jurassic Park, melyet 1993-ban kezdtek el vetíteni szerte a világon. A Steven Spielberg rendezővel összeforrt alkotás hamar meghódította magának az embereket, és egy csapásra milliók kedvenceivé tette a dinoszauruszokat, egyfajta láz lett úrrá a földkerekségen. A dinók játékok képében vagy épp könyvek lapjairól köszöntek vissza, a múzeumok hirtelen megteltek érdeklődőkkel, sok kisgyerek pedig több tízmillió éves csontokat szeretett volna megtisztítani a rájuk rakódott homoktól, mihelyst felnőnek. A Jurassic Park legnagyobb vívmánya azonban mégsem ezek között keresendő, legalábbis megítélésük szempontjából semmiképp. A Robert Bakker, pontosabban meghatározó jelentőségű könyve, a The Dinosaur Heresies által keltett benyomás tisztán tetten érhető, miközben végigüljük a 121 perces játékidőt. A dinoszauruszok a filmek történetében elsőként jelentek meg intelligens, a környezetüktől függetlenül élénk, aktív élőlényekként, ami talán a raptorokon keresztül tükröződik vissza a legjobban.

robert_bakker_montana_hodges.jpg

Bob Bakker a mai napig aktívan gyakorolja hivatását (fénykép: Montana Hodges)

A sok negatív kritikát kapott harmadik rész után a rajongóknak majd’ másfél évtizedet kellett várni arra, hogy a dinoszauruszok ismét a mozivásznon rémisztgethessenek. A Jurassic World esetében a tudományos hátteret mintha elhanyagolták volna, a XXI. század elején lezajlott (és mindmáig tartó) újabb szemléletváltás ellenére szupersztárjaik alig különböztek az előzőekben látottaktól. Nem csoda hát, ha a film két ellentétes véleményű táborra szakította szét a paleontológusok közösségét. Egyesek kevésbé szigorúak, míg sokan mások inkább úgy látják, az alkotói gárda a nagy klasszikus által gerjesztett nosztalgiahullámot meglovagolva igyekszik minél több bevételre szert tenni, miközben figyelmen kívül hagyják az elmúlt évtizedek jelentősebb kutatási eredményeit. „Elismerem, a moszaszaurusz túl nagy, a raptorok kezei rosszul állnak, a pteroszauruszok pedig nem voltak elég erősek ahhoz, hogy magukkal ragadhassák a park megriadt látogatóit. Szerintem inkább azon legyen a hangsúly, hogy ez is ugyanúgy lenyűgözze napjaink legfiatalabb generációit, ahogy 1993-ban, kilenc éves kissrácként velem is megtörtént.” – nyilatkozta Steve Brusatte, a University of Edinburgh őslénykutatója. Darren Naish biológus, a Tetrapod Zoology blog vezetője a CNN-en közzétett bejegyzésében úgy tekint rá, mint elvesztegetett lehetőségre: „Igen, a Jurassic World csak egy film, és a tudományos hitelességen kívül más dolgokban jól szerepelhet. Ott volt előttük az esély, hogy jelen tudásunknak megfelelően jelenítsék meg a dinoszauruszokat, pteroszauruszokat és a moszaszauruszt. Erre később sem fog sor kerülni, nagyon úgy tűnik. Vajon miként vélekedik erről hazai kutatónk? „Egy ilyen hollywoodi produkcióban szerintem sem baj, ha nem ragaszkodnak teljesen a legpontosabb rekonstrukciókhoz és tényekhez, persze nagyon elferdíteni a tényanyagot nem tanácsos. Végülis ez nem egy dokumentumfilm, hanem egy szórakoztató alkotás, ahol a pénzbevétel a legfontosabb.” – osztotta meg velünk álláspontját Ősi Attila.

stegosaurus_jurassic_world.jpg

Stegosaurus, ahogy a Jurassic World-ben láthattuk

stegosaurus_rekonstrukcio_scott_hartman.jpg

Scott Hartman legújabb (2016-os) csontváz-rekonstrukciója a Stegosaurusról, aktuális ismereteinkre alapozva

Mintha csak a kialakult vita végére igyekeznének pontot tenni, Henry Wu említést tesz a filmben arról, miszerint a parkban semmi sem természetes. Erre a párbeszédre viszont korábban, már az első regényben is sor került a genetikus és John Hammond között. Mindenképpen elgondolkodtató lehet a felek eltérő álláspontja azzal kapcsolatban, mi érdekelné igazából a szélesebb közönséget.

 – Maga le akarja cserélni az egész jelenlegi állatállományt? – kérdezte Hammond.
– Úgy van. Ezt akarom.
– De miért? Mi a baj velük?
– Voltaképpen semmi – felelte Wu –, kivéve azt, hogy ezek igazi dinoszauruszok.
– De hiszen azt kértem magától, Henry! – mosolygott Hammond. – És meg is kaptam!
– Tudom – mondta Wu. – Csakhogy… – elhallgatott. Hogy fogja ezt megmagyarázni Hammondnak? Hogyan lehetne? Hiszen Hammond alig-alig fordult meg a szigeten. És az a helyzet, amit szeretne megértetni vele, nagyon sajátos. – Nézze – kezdett bele mégis –, most, amikor itt állunk, vagyis ebben a pillanatban, a világon szinte senki sem látott még valódi dinoszauruszt. Senki sem tudja, milyenek voltak az életben.
– Rendben van, és?
– A jelenleg meglévő dinoszauruszaink igaziak – mondta ismét Wu, és közben a szobában lévő képernyőkre mutatott –, de bizonyos tekintetben nem kielégítőek. Nem meggyőzőek. Jobbat is elő tudok állítani.
– Jobbat? Milyen szempontból?
– Hogy csak egy dolgot mondjak: túl gyorsak – mondta Henry Wu. – Az emberek nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy hatalmas állatokat lássanak, amelyek ilyen gyorsak. Attól félek, hogy a látogatók azt fogják hinni, hogy valahogy fel vannak gyorsítva. Mint a film.
– De hát Henry! Ezek igazi dinoszauruszok! Hisz épp maga mondta!
– Tudom – mondta Wu. – De könnyen kitenyészthetnénk lassabb, háziasítottabb dinoszauruszokat is.
– Micsoda? Háziasított dinoszauruszokat?! – horkant fel Hammond. – Kinek kellenek háziasított dinoszauruszok? Az emberek az igazit akarják látni!
– De hiszen épp erről van szó! Én nem hiszem, hogy azt akarják – mondta Wu. – Azt akarják látni, ami a várakozásaiknak megfelel, és az valami egészen más.
Hammond a homlokát ráncolta.
– Maga mondta, John, hogy ez a park a szórakoztatást szolgálja – folytatta Wu. – A szórakoztatásnak pedig semmi köze a valósághoz. A szórakoztatás a valóság antitézise.
Hammond nagyot sóhajtott.
– Kérem, Henry! Megint elvont eszmefuttatásokkal akar szórakoztatni? Tudja, hogy én az egyszerű beszédet szeretem. A mostani dinoszauruszaink igaziak, és...
– Hát szóval... nem teljesen – mondta Wu. – Fel-alá járt a nappaliban. A monitorokra mutatott. – Inkább ne csapjuk be önmagunkat! Mi itt nem teremtettük újjá a múltat. Ami múlt, az múlt. Azt nem is lehet újjáteremteni. Nem tettünk mást, mint rekonstruáltuk a múltat vagy annak egy verzióját. Én pedig azt mondom, hogy jobbat is tudunk ennél.
– Jobbat a valódinál?
– Miért ne? – kérdezte Wu. – Végül is ezek az állatok már amúgy is módosítottak. Olyan géneket vittünk be, amelyek szabadalmaztathatóvá tették őket, meg lizindependenssé. És azért is megtettünk mindent, hogy gyorsítsuk a növekedésüket. Hogy mielőbb elérjék a felnőttkort.
Hammond megvonta a vállát.
– Az elkerülhetetlen volt. Nem akartunk várni. Gondolnunk kellett a befektetőinkre.
– Természetesen. De én azt mondom: miért kellene itt megállnunk? Miért ne folytassuk a munkát, és állítsunk elő pontosan olyan dinoszauruszt, amilyet szeretnénk? Amely elfogadhatóbb a látogatók számára, és amelyet mi magunk is könnyebben kezelhetünk? Egy lassabb, békésebb verziót az állatkertünk számára?
Hammond ismét elkomorodott.
– De akkor a dinoszauruszok nem volnának valódiak.
– De hisz most sem azok! – mondta Wu. – Ezt próbálom megértetni magával. Ez itt nem a valóság! – Reményvesztetten vállat vont. Látta, hogy el sem jut Hammond tudatáig, amit mond. Hammondot sosem érdekelték a technikai részletek, és az ő érveinek lényege pedig technikai természetű volt.

Az utóbbi években kialakult feszült helyzet ellenére kétség sem férhet hozzá, hogy a Jurassic Park és folytatásai az összes hibájukkal együtt a legnagyobb hatást gyakorolták a közvéleményre. De vajon nem lett túl sok a jóból?

 

Dinoszauruszok, dinoszauruszok mindenütt!

2016 augusztusában a Popularizing Paleontology üléseire őslénykutatók, paleoművészek és múzeumi kollégák gyűltek össze Londonban. Beszélgetések tucatjai zajlottak le az angolok fővárosában, de bármi került is szóba, a dinoszauruszok valahogy mindig felhozódtak, így befolyásuk a legkülönfélébb területeken hamar központi témává nőtte ki magát. A résztvevők ezúttal is próbálták megfejteni a titkát annak, vajon milyen tényezők összjátéka okozhatja a dinoszauruszok kivételes helyzetét. Mark Witton meglátása szerint ezek az őslények egyszerre hatnak idegennek, mégis valamelyest ismerősnek számunkra: példának okáért az Allosaurus egy nagyra nőtt, két lábon járó, számos vonásában hüllőszerű ragadozó, mégis rendelkezik olyan ismertetőjegyekkel is, amik inkább a madarakhoz teszik hasonlatossá. Dacára annak, hogy a kambrium néhai állatvilága nyüzsög a földönkívüliekre emlékeztető létformáktól, emellett a mára kipusztult emlősök között jócskán akadnak fura szerzetek, valamiért mégsem mozgatják meg a többség képzelőerejét annyira, mint a dinoszauruszok. „Azt gondolom, hogy a dinoszauruszok elsősorban a méreteik miatt fogták meg úgy jó 110–120 évvel ezelőtt a hétköznapi embereket is, elsősorban Észak-Amerikában. De végülis valamilyen szintű érdeklődés már az ókorban is kimutatható, hiszen a sárkány-motívum Közép-Ázsiából ered, és azt minden bizonnyal az azon a területen keresztülhaladó karavánutak mentén látott, talán dinoszauruszok és egyéb nagy emlősök csontjai indították el.” – fűzte hozzá a jelenséghez Ősi Attila. „A másik szempont az az, hogy olyan állatokkal van dolgunk, melyekhez hasonlók ma nem élnek Földünkön. Számos csoport közülük biológiai szempontból még ma is majdhogynem érthetetlen, az pedig végképp, hogy hogyan tudtak több tízmillió éven keresztül fennmaradni.”

mitol_nepszeruek_a_dinoszauruszok_mark_witton_nyoman_1.bmp

„Mitől olyan népszerűek a dinoszauruszok?” – teszik fel a kérdést újra meg újra. Könnyen lehet, hogy az „ismeretlen ismerősök”-effektus játszik közre esetükben (az illusztráció Mark Witton ábrája nyomán készült)

A találkozó során néhányan panaszt emeltek, miszerint a dinoszauruszok háttérbe szorítják a paleontológia egyéb ágaival foglalkozókat. A múzeumi kiállításokat szervezők megerősítették aggodalmaikat, hiszen ők is hasonlókat tapasztaltak: minél távolabb állnak egy csoport képviselői tőlük (szűkebb vagy bővebb értelmezésben), annál kevésbé keltik fel az érdeklődést. Örömünkre szolgálhat továbbá, ha a kutatók évtizedes tapasztalattal a hátuk mögött tollat ragadnak, és igyekeznek megosztani tudásuk legjavát másokkal, bár helyzetüket megnehezítheti, ha mondjuk a karbon idején élt kétéltűek vagy a mezozoikum alatt előforduló emlősök tanulmányozásának szentelték életüket. Hogy egyáltalán labdába rúghassanak, a szerzők olykor szélsőséges lépések megtételére kényszerülnek: könyveik címébe valamiképp belecsempészik a dinoszauruszokat, így növelve saját esélyeiket az eladási listákon.

valogatas_a_pelda_szemleltetesere.bmp

Válogatás a fenti jelenség bemutatására

„A dinoszauruszok legfeljebb az óvodások figyelmét ragadják meg!” – a paleontológia világában otthonosan mozgók gyakran találkozhatnak ilyen megnyilvánulásokkal. Ez részben valóban igaz, ám a probléma természete ennél jóval összetettebb. Tulajdonképpen egy ördögi körről beszélhetünk: az adott témát úgy kell előadni, hogy a gyerekek megértsék a lehető legtöbb dolgot, ami elhangzik, de a velük tartó szülőket ugyanez a színvonal nem mindig tudja szórakoztatni. Fordított esetben ugyan a felnőttek élvezhetik az eseményen eltöltött perceket, ekkor azonban a közönség legfiatalabbjainak válik unalmassá, érdektelenné az egész. Kivételek esetleg akkor adódhatnak, ha az emberekben eleve kitörölhetetlen nyomot hagytak a prehisztorikus lények, a biológia, vagy végső esetben bármilyen más természettudomány. Érdemi, később jól kimutatható változásokért szükséges lenne megteremteni az összhangot, de manapság ez komoly kihívást jelent. „Bár valóban leginkább a gyerekek, közülük is az 5–10 éves korosztály érdeklődik leginkább a dinoszauruszok iránt, tapasztalatom azt mutatja hogy ezek a gyerekek – legalábbis a többségük – csak a neveket, a nagy, félelmetes jószágokat, korokat tudják, ezek ismeretével szeretnek foglalkozni.” – jegyezte meg Ősi Attila. „Meglepő módon a felnőttek, sokszor ezen gyerekek szülei viszont érdeklődőbbek a háttérinfók, a mélyebb dolgok, egyáltalán a kutatómunka iránt. Hál’ istennek Iharkúton, a nyílt napokon nagy az érdeklődés, és amennyire meg tudom ítélni, az emberek többségének tetszik, amit látnak, és persze sokan ki is próbálták!”

gyerekek_eloadast_hallgatnak_a_magyar_termeszettudomanyi_muzeumban_magyar_termeszettudomanyi_muzeum.jpg

Hosszú ideje a gyerekek tűnnek a legfogékonyabbaknak a dinoszauruszok iránt: a Magyar Természettudományi Múzeum egyik munkatársa tart nekik előadást a Patagónia óriásai – Argentin dinoszauruszok című időszaki kiállítás apropóján (fotó: Magyar Természettudományi Múzeum)

latogatok_a_nyilt_napon_magyar_dinoszaurusz-kutato_expedicio.jpg

A kicsik mellett mások is kíváncsiak a rég letűnt világra – látogatók gyűltek össze egy részleges csontváz köré az iharkúti ásatások egyik nyílt napján (fénykép: Magyar Dinoszaurusz-kutató Expedíció)

Mindezek ellenére sem kell feltétlenül problémás esetként tekintenünk a dinoszauruszok már-már minden mást elnyomó befolyására az őslénytani közegben, mivel tökéletes alapot adhatnak a tudományos ismeretterjesztéshez. Példáikon keresztül remekül lehet szemléltetni az olyan jelenségeket, mint például az evolúció, a kihalások eredete és következményei, az anatómia rejtelmei vagy épp a biológiai sokféleség fontossága. A hatékonyság nagyban összefügg a vállalkozó kedvűek személyiségével: a stílus mellett ugyanolyan fontos a szakmai felkészültség, a naprakészség és a közérthetőség is, egyik sem mehet a másik rovására. Az illetőnek ezügyben alaposan fel kell használnia a rendelkezésére álló dolgokat, hogy élvezetessé, egyszersmind emlékezetessé és hasznossá varázsolhassa előadását a kisebbeknek, valamint a nagyoknak egyaránt.

A dinoszauruszok lenyűgöző teremtmények, de sokkal többek ennél: ők a tudományok, a tények és az intelligens gondolkodás nagykövetei a szélesebb közönség előtt.

Mark Witton

***

A szöveg forrásai:

  • a CBC összefoglalója
  • a Live Science bejegyzése
  • az NBC News cikke
  • Bodor Emese Réka – Botfalvai Gábor – Dr. Ősi Attila – Makádi László: A bakonyi dinoszauruszok csodálatos világa. A magyar dinoszaurusz-lelőhely és az utóbbi évek világhírű felfedezései. Magyar Dinoszaurusz Alapítvány, Budapest, 2015.
  • Dougal Dixon: The World Encyclopedia of Dinosaurs & Prehistoric Creatures. Anness Publishing Ltd., 2007.
  • John Pickrell: Weird Dinosaurs: The Strange New Fossils Challenging Everything We Thought We Knew. Columbia University Press, New York, 2016.
  • Mark Witton írása
  • Michael Greshko: Kősárkány. In: National Geographic Magyarország, 2017/10.

 

Davide Bonadonna Facebook-oldala

Román García Mora honlapja

Pecsics Tibor DeviantArt-profilja

Julius Csotonyi weboldala

Scott Hartman honlapja

Mark Witton blogja

***

További látni- és olvasnivalók

***

Ezúton is szeretnék köszönetet mondani Dr. Ősi Attilának, Pecsics Tibornak és Jókuthy Emesének, hogy közreműködésükkel színesebbé tehettem cikkünket!

A bejegyzés trackback címe:

https://paleotop.blog.hu/api/trackback/id/tr1614042176

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Főszerkesztő. 2018.07.04. 02:07:09

Ez tényleg érdekes volt. Gratula és köszönöm! Furcsa hogy nincsenek hozzászólások.

Amit a poszt kapcsán megjegyeznék: a 80 - 100 millió éve virágzó földi vegetációnak csak nagyon kis töredékét ismerjük jelenleg. Az ennyire messzi múltba vesző ismereteink szinte elenyészőek. Ami azt illeti, az emberi írásbeliség megjelenésénél korábbi (vagyis a Krisztus előtti IV. évezred előtti) időkről sem tudunk szinte semmit!

Terézágyú 2018.07.04. 19:23:41

"Az Iguanodon a frissülő fejlemények tükrében folyamatosan alakult át szemeink előtt "

Akkor lehet, hogy húsz év múlva a mostani rekonstrukción is csak nevetnek majd?

Beer Monster 2018.07.04. 19:23:50

Hát jó, hogy hosszú a cikk, így, hát ennek a fele se dinoszaurusz.

Mindamelett a dinoszauruszok olyan tömegben és változatosságban éltek a Földön, hogy tízezerszámra ismerjük őket, és kirívó részletességgel tudhatjuk a leszármazási viszonyaikat.

Fejes Valentin 2018.07.04. 19:27:59

@Terézágyú: Eddig sem nevettek rajtuk, legfeljebb megmosolyogták.

Terézágyú 2018.07.05. 09:51:29

@Fejes Valentin:
"Eddig sem nevettek rajtuk, legfeljebb megmosolyogták. "

Nem ez volt a kérdés lényege, de sebaj.